Iskolagyümölcs program
A 2015/2016-os tanévben a Vega-Ház Kft. intézményünk iskolagyümölcs beszállítója. A friss gyümölcs minden héten szerdán érkezik, tanulóink így hetente 4 alkalommal kapnak almát, körtét vagy más szezonális gyümölcsöt, például szőlőt és szilvát. A gyerekek megkóstolhatnak zöldségféléket (karalábé, zeller, retek, paprika, sárgarépa stb.) és 100 %-os gyümölcsleveket is. A program célja, hogy a gyermekek minden nap fogyasszanak friss gyümölcsöt és zöldséget, és megismerjék az egészséges táplálkozási szokásokat.
2016.06.12.
Képzőművészet tanszakosok év végi kiállítása
2016. június7-én kedden 17 órakor, nyitotta meg Rill Mária a Lajtha László Alapfokú Művészetoktatási Tagintézmény képzőművészeti ág szakmai vezetője a simontornyai kézműves és grafika-festészet tanszakos tanulók bemutatkozó kiállítását.
A kiállításnak a Fried Művelődési Ház biztosított helyet. Közel 170 alkotást tekinthetett meg a közönség. A kézműves tanulók felkészítő tanára Boros Eszter és a grafika szakos tanulók felkészítő tanára Gyurkóné Tóth Irén szervezte ezt a kis bemutatkozó kiállítást. Kovács Tünde tanító vezetésével zömében 2. és 4. osztályos tanulók közös énekkel színesítették a megnyitót. Rendezvényünket megtisztelte jelenlétével Kovács Jánosné Lengyel Ilona a Vak Bottyán ÁIG tagintézmény vezetője is. A megnyitó után Alapfokú Művészetoktatási Tagintézmény szakmai vezetője Rill Mária oklevelet és ajándékot nyújtott át Molnár Anna Zsófia grafika-festészet, Nyirati Virág 7.a, Kockás Kíra 7.b, és Raboczki Bálint 7.a kézműves szakos tanulóknak a 6 éves kiemelkedő munkájuk elismeréseként. A megnyitó után pedig mindenki átvehette bizonyítványát a szaktanárától. Vendégeink közül többen írtak is pár elismerő szót a vendégkönyvbe.
A látogatókat egy kis süteménnyel, és SIÓ itallal kínálták meg a szervezők. Ez utóbbit a Vak Bottyán ÁIG tanulói rajzpályázaton nyerték iskolájuknak.
(Gyurkóné Tóth Irén)
2016.06.12.
Rajzvizsgán voltunk
2016. június 1-jén a Lajtha László Alapfokú Művészetoktatási Tagintézményben alapfokú rajzvizsgát szerveztek a képzőművészet tanszakos gyerekeknek, akik az idei tanévben már 6. éve tanulnak az általuk választott tanszakon.
A kézműves tanszakosok Boros Eszter vezetésével Kockás Kira 7.b, Nyirati Virág 7.a, Raboczki Bálit 7.a osztályos tanulók és a grafika-festészet tanszakos Gyurkóné Tóth Irén irányításával Molnár Anna Zsófia 6.b osztályos tanuló vettek részt Tamásiban a rajzvizsgán. A tanulóknak két vizsgamunkát kellett beadniuk előzetesen. Ez rajzi vagy festészeti munka lehetett tetszőleges témában, mely tükrözi a hat év munkáját. Valamint egy kézműves munka, illetve a grafika és festészet valamely sokszorosító grafikai eljárással készült alkotás.(monotípia, papírdúc, papírnyomat, linómetszet). A helyszínen szintén két feladat várt rájuk. 8-tól 10 óráig egy ismert műalkotás mozaik darabját kellett egy új képpé kiegészíteni oly módon, hogy ezen a képen kellett elrejteni egy beállított csendélet egyik tárgyát. Majd 10 órától 12 óráig a monogramjukat kellett elkészíteni valamilyen sokszorosító grafikai eljárással. A kész művek kiállítása után vizsgajegyet kaptak. A tanulók a jól végzett munka után ebédet is kaptak.
Nagy örömünkre mindegyik simontornyai vizsgázó jeles eredménnyel zárta az alapfokú rajzvizsgát.
(Gyurkóné Tóth Irén)
2016.06.12.
Sió-buli volt Gyermeknapon
2016. május 27-én Gyermeknap és Sió-buli volt egyben iskolánkban.
Tavaly a Köszönjük, Sió! Rajzpályázatát közönségszavazással megnyertük. A nyereményünk 24 rekesz Sió termék volt, amit Gyermeknapra meg is kaptunk. Mind a 101 pályamunkát kiállítottuk a Petőfi úti Iskola garázsának falára az első helyezésről szóló oklevéllel együtt. Az alsó és a felső tagozatban ügyességi versenyt szerveztek a pedagógusok, a gyerekeknek. A 4.b osztályosok táncos bemutatót tartottak az alsó tagozatosoknak. Ezen a napon minden tanulót vendégül látott a Varga pékség egy-egy fagyira. Szerencsére az időjárás kedvezett nekünk, a gyerekek jól érezték magukat.
Mindenki örömmel fogyasztotta a Sió termékeket.
(Gyurkóné Tóth Irén)
2016.06.09.
Ádámok és Évák Ünnepe
A 2012/13-as évadban Rubold Ödön vezetésével a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház is életre hívta az Ádámok és Évák Ünnepét. A nagy sikerre való tekintettel, a kezdeményezést, azóta is minden évben megrendezik. Az idei évadban Homérosz - Odüsszeia című művét, a 9., 10., 11. és 12. ének 10 kalandját választották a pedagógusok. A kész előadás nagyszínpadra kerülését idén is Rubold Ödön Jászai-díjas színművész segítette.
Iskolánk színjátszósai a „Szelek királyának szigete” című epizódot mutatták be, mellyel elnyerték a „Legjobb látvány” díját. A díj része egy előadás megtekintése a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban, valamint 4000 Ft értékű „Alexandra” vásárlási utalvány.
Az epizód szereplői:
Köszönjük segítőink támogatását, mely lehetővé tette, hogy idén is ott lehessünk:
(Patakyné Hegyi Erzsébet)
2016.06.05.
Würtz-nap
A Tamási Alapfokú Művészeti Iskola Würtz Ádám grafikus művész emlékére rajzpályázatot hirdetett. A pályázat célja volt: Közös alkotói nap a képzőművészet jegyében. A Würtz Ádám Iskola beton kerítésének vidámmá tétele a beküldött és kivitelezett művekből. A simontornyai grafika-festészet és a kézműves tanszakosok is beadták pályázatukat. Maximum 3-4 fő segítő tanárral együtt pályázhatott. Boros Eszter tanárnő kézművesei közül Nyirati Virág 7. a, Raboczki Bálint 7.a, Vincze Gréta 7.a és Kockás Kira 7.b osztályos tanulók, Gyurkóné Tóth Irén tanárnő grafika- festészet tanszakososai közül Baum Anita 2.o., Boldizsár Kitti 3.o. és Győri Sára 3. osztályos tanulókat hívták meg a falfestésre. 2016. május 13-án a Würtz-fal nap programja a következőképpen alakult: 9 órakor volt a megnyitó, majd 10 órától 14 óráig lehetett kivitelezni a beküldött alkotásokat. Közben megtekinthettük a Művelődési Központban a beküldött munkákból készült kiállítást. Minden alkotó ebédet is kapott. A délelőtt folyamán süteménnyel, innivalóval is kedveskedtek a szervezők. 15 órakor volt az eredményhirdetés. Mindhárom csapatunk különdíjat kapott, melyet emléklappal. és tárgyjutalommal díjaztak. Valamint minden alkotó a munka megkezdése előtt kapott egy Würtz feliratos kötényt is a festéshez, amit ajándékba haza is vihettek. Élményekben gazdagon térhettünk haza.
(Gyurkóné Tóth Irén)
2016.06.05.
Lázár Ervin rajzverseny
A Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnázium Pálfai Általános Iskolája Lázár Ervin rajzversenyt hirdetett a környező települések tanulóinak. Nevezni lehetett egy szabadon választott Lázár Ervin mese alapján készült alkotással. Simontornyáról 29 alsó, 38 felső tagozatos és 7 fiatal a gimnáziumból adta be pályázatát. Az alábbi tanulók értek el helyezést iskolánkból. Ezúttal is sikeres pályázatot tudhatunk magunk mögött.
A rajzpályázat nyertesei:
1-2. osztályos kategóriában:
III.: Kiss Jázmin 1. b. Simontornya
III.: Ababei Valentina 1. a. Simontornya
II.: Szép Fanni 1. o. Pálfa
I.: Nagy Zoltán Bálint 1. o. Sárszentlőrinc
3-4. osztályos kategória:
III.: Majer Bence 4. b Cece
II.: Pásztor Réka 4. o. Pálfa
I.: Horváth Edina 3. o. Kölesd
5-6. osztályos kategória
III.: Zsolnai Lea 6. a Simontornya
II.: Sebestyén Dominika 5. a Cece
I.: Molnár Anna Zsófia 6. b Simontornya
7-8. osztályos kategória:
III.: Mezősi Alexandra 10. g Simontornya
II.: Lepsényi Barbara 7. b Simontornya
II.: Meilinger Norbert 8. b Simontornya
I.: Berényi Boglárka 8. a Cece
I.: Balogh Julianna 7. o. Pálfa
Különdíj: Nagy Borbála Kincső 4. o. Sárszentlőrinc
(Gyurkóné Tóth Irén)
2016.06.02.
V. Fedorka VersNap 2016
2016. május 21-én, Szekszárdon három diákunk: Balassa Dorka, Menyhárt Nóra és Szemes Csenge képviselte iskolánkat az országos döntőben.
A Csizmazia Alapítvány a jövő ígéretes gyermekeiért ötödik alkalommal hirdetett versmondó versenyt azzal a céllal, hogy a ma élő költőkre, írókra, azok munkásságára irányítsa a fiatalok figyelmét.
A zsűri tagjai a Magyar Versmondók Egyesületéből érkeztek.
Ebben az évben a 110 éve született Zelk Zoltánra és a kortárs irodalomra, a ma élő költők, írók alkotásaira hívták fel a versmondók figyelmét.
A versenyen egy kortársköltő művet és egy szabadon választott művet kellett előadni. A választott művek időtartama nem haladhatta meg a 3 percet.
Ezúton is gratulálunk nekik a színvonalas szereplésért.
(Patakyné Hegyi Erzsébet)
2016.06.02.
Lázár Ervin nap Pálfán
Május 6-án, pénteken a színjátszósokkal Lázár Ervin: A kisfiú, meg az oroszlánok című mesedarabjának 2. jelenetét adtuk elő a pálfai Lázár Ervin napon.
Nagyon jól éreztük magunkat. Sok szép történettel gazdagodhattunk, kiváló előadásokat láthattunk a szereplő diákok tolmácsolásában.
Jó megállni minden év májusában és tisztelegni a „nagy mesemondó” előtt, kinek művei nemcsak gyerekeknek, de felnőtteknek is tanulságul szolgál.
(Patakyné Hegyi Erzsébet)
2016.06.01.
Föld Napja
2016.04.22.
A Föld Napját a felsősök és a gimnazisták ebben az évben is a szabadban töltötték. Az osztályokból alakult csapatok egy 18 állomásból álló akadálypályán haladtak végig az iskolától a sportpálya mögötti rétig. Az állomásokon különféle feladatok várták a csapatokat, melyek között voltak ügyességiek és gondolkodtatóak egyaránt. A feladatok témái a Földünk, az élővilág, a növények és az állatok ismeretére, a környezet- és természetvédelem problémáira épültek, de a különféle tantárgyak felől közelítve. Állomásonként 10-10 perc állt a csapatok rendelkezésére a feladatok megoldásához. A felső tagozatos csapatok közül az első helyezést a 7.a, a második helyezést a 8.b, míg a harmadik helyezést a 7.b osztály érte el. A gimnazisták körében az első helyezett a 11.g osztály csapata, a második helyezett a 12.g osztály csapata, míg a harmadik helyezett a végzős osztály csapata lett. A nyeremények között többek között virágmagok is voltak, melyeket a csapatok minden tagja otthon elvethetett.
(Horváth András)
2016.05.31.
Beszámoló a Gyereknapról
2016. május 27-én, pénteken került sor a gyereknap lebonyolítására. Az időjárás kedvezett és szép napsütéses reggelre ébredtünk. A gyerekek izgalommal várták ezt a napot. A sorakozó után minden osztály megkapta a jutalom labdákat, megtudták hol kezdik a programokat. Hét külső helyszínen lehetett játszani az iskola udvarán: volt kötélhúzás, teke bábu gurítás, kislabda dobás vödörbe, tollas, kosárlabda, foci, asztalitenisz és petáng. Minden résztvevő csapat járt minden helyszínen, majd megtízóraiztak. Ezután Varga István jóvoltából minden tanuló és kísérője kapott egy fagyit a Varga Pékségben . A nap zárásaként következett a Sió Buli, melyen minden osztály megkapta a Sió levet és a 4. b osztály tanulói tánccal örvendeztettek meg bennünket. Délután folytatódott a gyereknap, az udvaron lehetett játszani a papírgyűjtésből vásárolt játékokkal, birtokba lehetett venni a homokozót, melybe friss homok érkezett előző nap délután. Mindenki jól érezte magát, a gyerekek elmondásai alapján ez volt a legjobb nap az évben, s már várják a következő gyereknapot.
(Nagyné Reisz Éva)
2016.05.27.
Látogatás a Nemzeti Színházban
2016. május 24-én a Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnázium 38 tanulója emlékezetes színházi élményben részesült a Nemzeti Színházban. Az első világháború századik évfordulójára szervezett megemlékezések keretében egy igazi ritkaság: Molnár Ferenc A fehér felhő című modern mirákuluma került bemutatásra Vidnyánszky Attila rendezésében.
A kifejezetten diákok számára bemutatott előadás hatásos, sőt megrendítő volt. Olyannyira, hogy az ilyenkor előforduló kisebb rendetlenkedésnek még nyomát sem lehetett tapasztalni a nézőtéren. Már az előhangnak nevezett első felvonás alatt is mindvégig pattanásig feszült idegekkel követtük a háború borzalmait minden szempontból láttató és érzékeltető jelenteket. Tanítványaink a szünetben egyöntetűen dicsérték a darabot, amely számos kérdést, gondolatot és érzést indított el bennük. A második felvonás, maga a mirákulum, a hősi halált halt édesapjuk szellemét felkereső gyerekek példája fájdalmas és megható. A hazaúton és másnap az iskolában is, a szünetekben még mindig a látottak hatása alatt beszélgettek a gyerekek
Az élményhez ugyanakkor hozzájárult az is, hogy többségük először járt a budapesti Nemzeti Színházban. Többektől hallottam, hogy a társulat más előadásait is szívesen megtekintené a jövőben.
(Papp István Gergely)
2016.05.26.
Gyermeknapi fagyizás
Gyermeknap alkalmából a 2. osztályosokat patronáló Fény-Erő Egyesület meghívta az osztályba járó tanulókat egy kis fagylaltozásra. Köszönjük szépen az Egyesület tagjainak!
(2. osztály tanulói és tanítói)
2016.05.19.
Leendő első osztályosok látogatása az iskolában
2016. május 18-án, és 19-én a leendő első osztályosok látogatást tettek nálunk, az iskolában.
Mivel én leszek jövőre az osztályfőnökük, ezért hozzánk, a jelenlegi 3. osztályosokhoz invitáltuk Őket.
Mindkét nap az óvó nénikkel érkeztek a gyerekek. Mi egy kis ízelítőt adtunk nekik az iskolás életből.
Számoltunk, mondókáztunk, játszottunk egy kicsit, feladatlapot oldottak meg, és egy cicás
könyvjelzőt készítettünk közösen. Elmondásuk szerint jól érezték magukat, és várják már az iskolát.
Reméljük, ez a lelkesedés sokáig kitart!
(Varga Szilvia)
2016.05.12.
Madarak és fák napja
2016. május 10-én az alsó tagozatosokkal megemlékeztünk a Madarak és fák napjáról. Minden osztályban felolvastak tudnivalókat ennek a napnak a jelentőségéről. Ezután feladatokat oldottak meg, játékokat játszottak, vetítéseket néztek, „piknikeztek a folyosón”. Sajnos a rossz idő miatt mindezt az iskolaépületben, udvaron tudtuk megvalósítani. Minden résztvevő jól érezte magát.
(Beidekné Bölcsföldi Mária/Ősiné Szabó Éva)
2016.05.10.
Marpingeni diákok látogatása 2016
Az idei évben az eddigi szokástól eltérően április elején érkeztek meg vendégeink Marpingenből. Két felnőtt kísérővel öt 15-16 éves lány jött és töltött Simontornyán öt napot. Hétfőn délelőtt érkeztek meg buszukkal a vendégek, majd délutánig kipihenték az utazás fáradalmait. Este ismerkedés és a heti programterv átbeszélése zajlott. Kedden délelőtt simontornyai diákok kísérték a vendégeket, és együtt megnézték a város látnivalóit, illetve részt vettek a művelődési házban egy koncerten. Majd ebéd következett a menzán. Délután Kisszékelybe mentünk, ahol Horváth András tanár úr vezetésével túráztunk a helyi tanösvényeken. Este Vinczellér Attila tanár úrral és pár simontornyai diákkal tekézni mentünk. Először a magyarok a németek ellen, majd később vegyes csapatokban fiúk a lányok ellen ment a játék. Szerdán szintén a tanár úrral Veszprémbe utaztunk. Megnéztük az állatkertet, ott ebédeltünk, majd hazafelé megálltunk a balatoni bobnál Balatonfűzfőn. Alig volt ott valaki, így szinte mindkét pálya csak a miénk volt. Csütörtökön Cseh Vera tanárnővel Siófokra utaztunk. Sétáltunk a parton és a belvárosban, felmentünk a víztoronyba, ebédeltünk, majd hazafelé megnéztük a felújított kastélyt is Dégen. Este közös palacsintasütés zárta a napot. Pénteken a Tamási termálfürdőben voltunk, majd délután közös grillezéssel készítettük el a búcsúvacsorát, ami kolbász, oldalas, illetve saláták voltak. Vacsora közben természetesen előkerültek a héten készített fényképek, és sokáig beszélgettünk közös élményeinkről. Szombaton hajnalban hazaindultak vendégeink. Reméljük sok-sok élménnyel gazdagodva, megszeretve a magyarokat, az országot, illetve Simontornyát is. Köszönjük az önkormányzat anyagi támogatását, tanáraink, illetve diáktársaink segítségét, valamint Szücs Józsefnek a sofőrködést!
(Vinczellér Attila)
2016.05.09.
Tavaszi közlekedési versenyek
Tamási területi közlekedési versenyen vettünk részt hét tanulóval, ahol sikerült négy dobogós helyezést megszerezni. Az alábbi tanulók indultak és értek el helyezést:
Péteri Gréta 1. helyezés.
Zsolnai Lea 3. helyezés.
Szabó Luca
Géringer Szabolcs 1. helyezés.
Kovács Henrik 2. helyezés.
Hersics Bence Tibor
Fintor Dávid
Mivel az első és második helyezett jutott tovább a megyei megmérettetésre, ezért három tanulónk képviselte magát a megyei fordulón. Az erős mezőnyben, tisztes helytállással öregbítették tanulóink az iskolánk hírnevét.
Egy megyei szervezésű „Ki a mester két keréken” közlekedési versenyen is részt vettünk, ahol a 2004, 2005 és 2006 években született korosztály indulhatott csak. Jó versenyzéssel és természetesen sok tapasztalattal gazdagodva fejeztük be a versenyt, ahol legnagyobb örömünkre két tanulónk is bronzérmet szerzett.
Az alábbi versenyző tanulóinkra és helyezettekre lehetünk büszkék:
Zsolnai Lea 3. helyezett
Szabó Luca
Hersics Bence Tibor 3. helyezett
Fintor Dávid
Felkészítő és kísérő tanár: Enesei József
(Enesei József)
2016.05.03.
Gimnáziumunk irodalmárjai
Végzős diákjaink, Kovács Dominik és Kovács Viktor az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjébe jutottak drámából. A többfordulós verseny döntőjét 2016. április 19-én rendezték meg Budapesten, melyen Kovács Dominik a 12., Kovács Viktor a 8. helyezést érte el.
Idén 39. alkalommal szervezték meg március 22. és március 25. között Sárváron a Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatot, melyet az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete, valamint Sárvár Város Önkormányzata és a sárvári Tinódi Gimnázium közösen hirdetett meg. A megmérettetésre több mint háromszáz mű érkezett, közülük a neves irodalmárokból álló zsűri Kovács Dominik és Kovács Viktor 13. évfolyamos diákjaink novelláit arany minősítéssel jutalmazta.
(évkönyv)
2016.05.03.
HOLOKAUSZT ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA
„Lám itt vagy jövendő… Lásd hibáinkat, s tanulj belőle ifjú titán!
Ne rombold porrá, miért meghalt a régi fél világ.
Emlékezetünkből tanulj, légy nálunk bölcsebb, türelmesebb,
mert ki nem emlékezik, hibáink ismétlésével bűnhődik meg.”
Április 15-én a 9.g osztály műsorával emlékeztünk a holokauszt magyarországi áldozataira. Azokra, akiket megölt a gyűlölet, akik mártírokká váltak a II. Világháború poklában. Felidéztük azokat a simontornyai lakosokat, akiket a hőgyészi gettóból a németországi haláltáborokba deportáltak. A műsor végén levetítettük Salamon András: Meséld el gyermekeidnek című rövidfilmjét, ami nem csak a múltról, hanem a jelenről, az emberi méltóságról is szólt, a képek nyelvén.
(Szabadiné Lukács Mária)
2016.05.01.
Egy nap Anyával…
A 4. b. osztály 2016. április 29-én tartotta „Egy délután Anyával” című programját. A gyerekek műsorral készültek – tánc, ének, vers -, majd vicces , játékos vetélkedő következett anyukák és gyerekek között, melyet természetesen a diákok nyertek. Jól éreztük magunkat!
(Horváth Istvánné)
2016.05.01.
Gyönki tanulmányi verseny
2016. április 22-én két csapat képviselte iskolánkat a gyönki általános iskola által szervezett tanulmányi versenyen, melyet 4. osztályos tanulóknak írtak ki.
Egyik csapat a 4.a. osztályból került ki, tagjai: Bencze Hanna, Papp Nikolett, Klár Dávid. A másik csapat a 4. b-ből: Fekete Dóra, Závodi Zsanett, Horváth Gyula.
A versenyfeladatok 3 tantárgyból tevődtek össze: magyar, matematika és környezetismeret.
Mindkét csapat nagyon ügyes volt, mindent megtettek a jó eredményért. A 4. a-sok igazán dicséretesen teljesítettek: 3. helyezést értek el.
Gratulálunk!
(Horváth Istvánné)
2016.04.29.
Föld Napja az alsó tagozaton
2016. április 22-én intézményünk ez elmúlt évekhez hasonlóan, a Föld Napja alkalmával, rendhagyó tanítási nappal emlékezett meg bolygónkra.
Az alsó tagozaton különféle érdekes és izgalmas feladatok várták, szórakoztatták a kicsiket. Volt ami megmozgatta a testüket, de olyan is akadt, amely csak az eszüket tette próbára. Minden évfolyam nagyon élvezte ezt a pénteket, a játékos feladatokat, amelyek észrevétlenül hívták fel a figyelmet Földünk és az élővilágunk megóvására.
Külön megemlítenénk a negyedikesek kiváló előadását, amellyel szórakoztattak minket.
A nap zárásaként pedig újrahasznosított alapanyagokból, kreatív módon szépítettük tovább iskolánk kinézetét.
Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki segített nekünk abban, hogy ilyen kellemesen tölthettük el ezt a napot.
(Kovács Tünde, Csapó Kamilla)
2016.04.20.
Katasztrófavédelmi Verseny Tamásiban
Több éve részt veszünk ezen a megmérettetésen, de ebben a tanévben egy teljesen új csapattal képviselte magát intézményünk, a Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnázium. A tanulóink nagy elméleti tudásról és gyakorlati ügyességről tettek tanúbizonyságot, mivel a hét induló középiskolai csapat közül a harmadik dobogós helyezést érték el.
A csapat tagjai: Fésüs Kira, Sümegi Nóra, Vonya Teodóra, Bodó Bence
(Enesei József)
2016.04.20.
Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia
Intézményünkből egy csapat indult az V-VI. korcsoportban a szellemi diákolimpián. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség hirdette meg azzal a céllal, hogy a magyar olimpiatörténetet a fiatalok körében megismertesse és megszerettesse. Az elődöntő egy gyakorló 0. és 5 fordulóból állt. 5 héten át, 3-5 kérdéstípusban megjelenő kérdésekre kellett válaszolni időkorláttal az MDSZ honlapján, a három játéknap alatt csak egyszer lehetett belépni és megoldani az adott forduló feladatait. Csapatunk bejutott a budapesti országos elődöntőbe, melyen szóban és írásban is számot kellett adni tudásunkról. Az országos döntőbe sajnos nem kerültünk be, de nagyon örültünk a 6. helyezésnek is.
Felkészítő tanárunk: Szabadi István. A csapat tagjai: Vonya Teodóra 10.g, Menyhárt Ildikó 11.g, Kovács Dominik 13.g és Kovács Viktor 13.g.
(Menyhárt Ildikó/11.g)
2016.04.20.
Költészet napi gálaműsor
Tavaszi rendezvényeink közül kiemelkedett a költészet napjára szervezett gálaműsorunk, melyet a Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnázium sikeres művészeti produkcióiból válogattunk össze. 2016. április 11-én a Fried Művelődési Ház megtelt a szereplőkkel, felkészítőkkel és a műsorra érkezett vendégekkel. A műsort Kovács Jánosné Lengyel Ilona intézményvezető ünnepi beszédével nyitotta meg. Elsőként a simontornyai színjátszó szakkörösök Lázár Ervin: A kisfiú és az oroszlán 2. jelenetét mutatták be, majd Nagy Roberta trombitán megzenésített verseket adott elő gitárkísérettel. A simontornyai tanulók közül Pál Bianka (4.a) mesével, Meilinger Norbert (8.b) Ady Endre verssel, Bencze Hanna (4.a) Az én kedves szép hazám című dallal, az énekkarosok tavaszi dalokkal, az 5. osztályos fiúk Dunántúli verbunkos tánccal, a lányok Sárközi karikázó és ugrós tánccal készültek. Görgey Elza (1. o.) és Somogyvári Dániel (7. o.) pálfai tanuló egy-egy verset, Váli Mária (5. o.) mesét mondott. A sárszentlőrinci tagintézményünk tanulói Szegedi Zina (1. o.), Csonka Viktória (2. o.) és Ifjú Barbara (3. o.) versekkel ajándékozták meg a közönséget. Tolnanémedi tagintézményünk tanulói egy vidám tánccal, Pálinkás Botond (2. o.) és Pálinkás Zulejka (4. o.) népdalokkal, Balogh Lili Luca (4. o.) egy humoros verssel szórakoztatták a jelenlévőket. A pincehelyi tanulók Nagy Kristóf (4. o.), Somogyi Fruzsina (5. o.), Schulcz Vivien (5. o.) és Papp Ivett (7. o.) verseket, Nagy Kristóf (4.o.) egy humoros mesét hozott. A gálaműsor végén az intézményvezető egy-egy oklevéllel jutalmazta a szereplőket, és megköszönte nekik és felkészítőiknek a színvonalas produkciókat.
(Menyhártné Szűcs Ildikó)
2016.04.18.
Költészet napi szavalóverseny
2016. április 11-én József Attila születésnapján Tamásiban hagyományosan megrendezésre került a költőről elnevezett szavalóverseny. A Könnyü László Városi Könyvtárban délelőtt fél tízkor kisebb ünnepi ceremóniával kezdetét vette a verseny, melyen ezúttal három diákunk képviselte az iskolát, illetve Simontornyát.
Az 5-6. évfolyamon Menyhárt Nóra 5. b osztályos tanuló indult, a 7-8 osztályosokat Meilinger Norbert képviselte a 8. b-ből, a gimnazisták közül pedig Pordán Vanessza készült két verssel. És bár érmet nem hoztunk el, versmondóink igényes, pontos versmondásukkal tisztességesen helytálltak. A zsűri külön kiemelte a Tiszta szívvel című költemény előadását Meilinger Norbert részéről.
Összességében jó hangulatú, méltó megemlékezés volt a költészet ünnepe ezen a kora tavaszi napon.
(Papp István Gergely)
2016.04.15.
Papírgyűjtés
2016. április 13-án szerveztük iskolánkban a tavaszi papírgyűjtést.Most is sikerült 10 tonna feletti mennyiséget gyűjteni. Az alsós gyerekek, az iskolaudvar rendezésére fordítják a befolyt összeget, a felsős tanulók pedig osztálykirándulásra. Köszönjük a szülők lelkes támogatását!
(Varga Szilvia)
2016.04.08.
József Attila szavalóverseny
2016.március 18-án délután rendezte meg a magyar munkaközösség a József Attila szavalóverseny iskolai fordulóját a felső tagozatos és gimnáziumi tanulók részvételével. Sajnos most nem volt olyan sok jelentkező versmondó, mint az őszi házi versenyen. A megmérettetés tétje az volt, hogy ki képviseli iskolánkat a költészet napján Tamásiban megrendezésre kerülő szavalóversenyen. A következő diákok lettek a továbbjutók: 5-6. osztályosok közül: Menyhárt Nóra (5.b) 7-8. osztályosok közül: Meilinger Norbert (8.b) gimnazisták közül: Pordán Vanessza (9.g). A zsűri tagjai: Patakyné Hegyi Erzsébet, Papp István Gergely és Zsigáné Teszler Judit voltak.
(Zsigáné Teszler Judit)
2016.04.08.
„Szépolvasó” verseny
2016. 04. 05-én izgatottan gyülekeztek az alsó tagozatos tanulók, az érdeklődök a tornateremben. Első alkalommal rendeztük meg a „Szépolvasó” versenyt. A négy évfolyamból 47 tanuló jelentkezett, hogy próbára tegye olvasás tudását. A zsűri tagjai voltak: Kovács Jánosné Lengyel Ilona igazgatónő, Balogh László, aki magyart tanít, és Takács Krisztina főiskolai hallgató, aki iskolánkban végzi gyakorlatát. Minden versenyző két szöveget olvasott fel. Az első egy begyakorolt, ismert szöveg volt, még a másodikat egy rövid felkészülés után kellett a gyerekeknek felolvasni. Minden résztvevő oklevelet és kis ajándékot kapott. Arany minősítést 19-en, ezüst minősítést 20-an,dicsérő oklevelet 18-an kaptak. A rendezvényen sok szülő is részt vett. Egy jó hangulatú délutánt töltöttünk el együtt.
(Beidekné Bölcsföldi Mária)
2016.04.06.
Pillich Ferencre emlékeztünk
2016. április elsején 11 órakor emlékeztünk Pillich Ferencre a Sándor Patika előtti emléktáblánál születésének 140. évfordulója alkalmából. Örömmel tapasztaltuk, hogy sokan tisztelték meg Simontornya híres patikus-biológusát és természetesen minket is azzal, hogy eljöttek műsorunkra. Pintér Balázs olvasta fel Pillich Ferenc rövid életrajzát, majd a 4. b. osztály tanulói adták elő műsorukat, mely a pillangókról, rovarokról, virágokról szólt. Így fejeztük ki mindnyájan – szereplők és emlékezők – tiszteletünket városunk híres lakója előtt, aki munkásságával vitte hírünket szerte a világba.
A Simontornyán gyógyszerészként dolgozó entomológus 1913-tól a Magyar Rovartani Társaság alapító tagja volt, 1914-ben német nyelven publikálta másfél évtizedes kutatói munkájának eredményét Simontornya környékének ízeltlábújairól. A második világháborúban gyűjteményének egy része elveszett, a megmaradt 22 ezer példányt a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta. Tiszteletére hét rovar- és négy növényfajt neveztek el; Simontornyán családjának történetéről tanulmányt írt Tóthné Unghy Ilona, és 2006-tól, születésének 130. évfordulója óta, 10 éve sétány is viseli a nevét a városunkban.
(Horváth Istvánné)
2016.04.06.
HANGSZERBEMUTATÓ SIMONTORNYÁN
A Tamási Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola oktatói és néhány növendéke a megszokottól eltérő énekórát tartott Simontornyán, az alsó tagozaton és ötödik évfolyamon tanuló diákoknak 2016. március 21-én.
Bemutatásra kerültek azok a hangszerek (zongora, szintetizátor, vadászkürt, baritonkürt, klarinét, oboa, fagott, szaxofon, trombita, furulya fuvola, és az énekhang), amelyeknek az oktatása Simontornyán és Tamásiban zajlik.
(Emperger Ágnes)
2016.04.04.
Rajzpályázat
Már hagyományosan A víz világnapjára helyi rajzpályázatot hirdettünk alsó és felső tagozatos gyerekeknek. Összesen 90 db rajzot adtak le, az alsó tagozatból 57 a felső tagozatból 33 pályamunkát kaptunk. A pályázók rajzait a Petőfi úti iskolában állítottuk ki, ahol bárki megtekinthette a kiállítást. A diákok érdeklődve várták az eredményhirdetést. Az idei tanévben a nagyszámú érdeklődés miatt 4 kategóriában díjaztuk a munkákat, valamint különdíjat is adtunk. Minden pályázó örömmel vette át az emlélapot és a rajzeszközt, amit kapott.
Az 1-2. osztályosok közül az alábbiak szerint alakult a sorrend:
A 3-4. osztályosok díjazottjai voltak:
Az 5-6. osztályosok díjazottjai voltak:
A 7-8. osztályosok díjazottjai voltak:
Az alábbi tanulók Különdíjban részesültek:
(Gyurkóné Tóth Irén)
2016.04.02.
JÁTÉKOS SORVERSENY
Az előző tanévben hagyományteremtő szándékkal életre hívott Játékos Sportvetélkedő ismét nagy sikert aratott! Mindegyik társult iskola képviseltette magát alsó tagozatának csapatával. Hat versenyszámban mérték össze gyorsaságukat, ügyességüket a gyerekek. Nagy küzdelemben, a lelkes szurkolótábor bíztatása közepette SIMONTORNYA nyerte meg a versenyt! Második helyen TOLNANÉMEDI csapata végzett, a bronzérmet PÁLFA vitte haza! A többiek sem maradtak érem nélkül: NAGYSZÉKELY, SÁRSZENTLŐRINC és PINCEHELY csapatai is elismerésben részesültek. Remek délután volt, nagyszerű csapatokkal!
(Kossa Istvánné)
2016.04.01.
Sárszentlőrinc
Színházban jártunk
Hetesi Károly alpolgármester úr nagylelkű adományának köszönhetően 2016. március 30-án délután ismét színházban voltunk. A pécsi Nemzeti Színházi bérletünknek gyermekelőadását néztük meg Nyolckor a bárkán címmel. Az előadás során több tanító célzatú gondolat hangzott el, amelyek jól kapcsolódnak az iskolai hit-és erkölcstan tantárgyak oktatásához. Az előadás kellemes hangulata a gyermekekre is átszállt, jó hangulattal és sok élménnyel gazdagodva indultunk haza.
(Sági Olivia)
A VÍZ VILÁGNAPJA
Március 22-e jó alkalmat teremt arra, hogy végiggondoljuk, mit jelent számunkra a víz, mint az élet jelképe, szimbóluma, melyet joggal tekinthetünk az élet bölcsőjének.
Iskolánkban igyekszünk a gyermekeket minél közelebb vinni a természethez. Ennek egyik részeként a Földünkhöz kapcsolódó minden nevezetes napról megemlékezünk, így került sor a víz témakörének, a víz világnapjának megünneplésére március végén. Ebben az életkorban ez nem is történhet másképp csak sok-sok játékkal.
Ezen a napon projektnapot szervezünk, ahol előzetes felkészülés, ismeretszerzés után játékos feladatokon keresztül foglalkozunk a vízzel, életünk egyik legféltettebb kincsével.
Sok felnőtt és gyermek gyalogol az ivóvízért, együttérzésünk kifejezéseként csatlakoztunk a „Gyalogolj a vízért!” mozgalomhoz. Azzal kezdtük a programunkat, hogy felkerestünk egy vízzel kapcsolatos létesítményt, a nemrég felújított Vízházat, melynek működése biztosítja a falu lakóinak számára az egészséges ivóvizet.
Ezután a falut határoló Sió csatornához mentünk, melynek partján sétálva összegyűjtöttük az ott elszórt szemetet, kicsit besegítve ezzel a vízvédelembe. Séta közben megfigyelhettük a vízpart növény- és állatvilágát.
Az iskolába visszaérve irányított csoportalakítással megalakultak a csapatok. Négyféle puzzle összerakásával négy csapatot alkottak a tanulók: Vízimolnárok, Halászok, Révészek, Halászok.
A feladatok, melyek eredménye a megoldásokat követően, a csapatkép alá a faliújságra került, a következők voltak.
A feladatok értékelése, az elért pontok összeszámolása alatt halakat, vízi állatokat színeztek ki a tanulók, mellyel benépesíthették a faliújság aljára felragasztott folyó vizét.
A vetélkedő közben levezetésképpen játékos utánzó mozgásokat végeztek a gyerekek, - esőt, jégesőt, hóesés, szélvihart, mennydörgést, villámlást, napsütést, naplementét utánozva.
Ezen a napon mindenki nyertes lett, mert egy élménnyel gazdagabban térhetett haza, s egy lépéssel közelebb került a környezettudatos életmód megismeréséhez, elsajátításához.
(Sebestyén Jánosné)
Feljegyzés a márciusi projektnapról
Helyszín: általános iskola Sárszentlőrinc, műemlék épületek, tornaterem
Időpont: 2016. március
Jelen vannak: az iskola tanulói és tanítói
Téma: Ünnepre hangolás / március 15./
Cél: A tanulók hazaszeretetre nevelése, ismereteik felidézése, rendszerezése, új ismeretek szerzése az 1848-as eseményekről, kiemelkedő személyekről aktív tevékenységgel. Ünnepre hangolás.
A projekt leírása
Három részben történt a projekt megvalósítása:
Csoportalakítás, feladatok
A csoportalakítás képdarabok összeillesztésével történt. A csoportok egy lapra ragasztották fel a teljes képet, majd a faliújságon megkeresték az előre feltett képek közül a sajátjukat, s így felírták a csapatnevet: Tüzérek. Huszárok, Gyalogosok, majd csapatvezetőt választottak.
Érdekes, változatos, a témához kapcsolatos feladatokat oldottak meg közösen.
Feladatok:
A szószólók minden feladat után ismertették, ellenőrizték a megoldásokat, majd a lapot felhelyezték a faliújságra. A pontozó táblán minden csapat követhette az elért eredményét.
Sörös Dániel 2. osztályos tanuló elszavalta Petőfi Sándor: Nemzeti dal című versét, s a refrént minden tanuló együtt mondta.
Felvonulás az emlékhelyekhez
Történelmi zászlóval, huszárcsákóban, 48-as dalokat énekelve vonultak a kis „honvédek” a falu utcáján. Először a Petőfi Sándor emlékház előtt, majd a régi gimnázium műemlék épülete előtt tisztelegtek ahol Petőfi Sándor tanult.
Hadijátékok
Ebéd után a tornateremben küzdöttek meg egymással a csapatok. Néhány az érdekes játékok közül:
A feladatokért pontokat kaptak a csapatok, majd kidobóval zárult a hadijáték.
A jól megérdemelt uzsonna után a helyezéseket ismertette a projekt összeállítója Biererné Lacza Mária tagintézmény-vezető.
A projektnap jó hangulatban telt. Minden tanuló dicséretet érdemelt, mert jó csapatjátékban kiválóan oldották meg a feladatokat és sok ismerettel, élménnyel lettek gazdagabbak.
Illendően felkészültek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc megünneplésére.
(Szűsz Jánosné)
2016.03.31.
Cecei mesemondó
Az idei tanévben is megrendezte a Cecei általános Iskola 2016. március 23-án az Illyés Mesemondóversenyt. Iskolánkat 3 tanuló képviselte: Bencze Hanna, Pál Bianka és Fintor László. Illyés Gyula szobrának koszorúzása után évfolyamonként kezdődött megmérettetés. Diákjaink nagyon ügyesek voltak, szépen és jól mondták el meséiket. Sajnos versenyzőink nem értek el dobogós helyezést, de nem keseredtünk el: jövőre újra megpróbáljuk!
(Horváth Istvánné)
2016.03.18.
Ünnepi műsor március 15-én
2016 március idusán a Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnázium tanulói Tavaszi szél címmel adták elő megemlékező műsorukat az 1848-as forradalom emlékére.
Egy rövid költői idill után, amely az ifjú pár mézesheteit villantotta fel, a művelődési ház színpadán lényegében egyetlen nap, március 15-e eseményei jelentek meg – természetesen Petőfi Sándor főszereplésével.
A cím és a végszó is sejteti, hogy a forradalmi megemlékezésünkön végigvonuló vezérmotívum a jól ismert népdal volt, nemcsak a szerelem, hanem a szabadság iránti szeretet jelképeként is. Saját vallomása szerint e kettő fűtötte a költőt is, aki a nyitójelenetben ezekkel a szavakkal fordul ifjú hitveséhez:
Dicsérsz kedves, hogy olyan jó vagyok.
És meglehet, hogy az vagyok valóban,
De ne köszönd ezt énnekem… szived
Annak forrása, bennem ami jó van.
Idézet a mesélő zárószavaiból:
Se vége, se hossza nem lenne, ha fel akarnánk idézni ennek a napnak minden eseményét, az összes anekdotát, visszaemlékezést, mely hozzá kapcsolódik. Megannyi felemelő, megható vagy éppen megmosolyogtató, mulatságos jelenet. Egy biztos: végérvényesen beleírta magát a nemzet kollektív tudatába, illetve a szívébe. Neve egyet jelent a röpke szabadsággal, amely úgy tört be az országba, mint a minden jeget felolvasztó tavaszi szél...
(Papp István Gergely)
2016.03.09.
Alsós kirándulás a Camponába
2016.03.05-én, a szombati munkanapon az aló tagozatos diákok és tanítóik a Camponába kirándultak.
A vonatos kiruccanást már napokkal előtte beárnyékolta egy nagyszabású betegséghullám, de bízva a gyors levonulásban, végül nem mondtuk le a programot. Sajnos 14 tanulónk a betegség miatt nem tudott eljönni, de a többiek valamennyien nagyon jól érezték magukat.
Két csoportra osztottuk az osztályokat, az egyes helyszíneket felváltava látogattuk. A Tropicariumba és a Játszóházba mindenki bemehetett, a 3-4. osztályosok ezen kívül még a Csodák Palotájában is nézelődhettek.
A kirándulás költségeit a szülők állták, de a 2. osztályosokat a patronáló Fényerő Egyesület még külön is támogatta a játszóházi belépővel és egy kis uzsonnával.
A gyerekek a sűrű program ellenére nagyon jól érezték magukat. Dicséret illeti őket a jó magaviseletükért. Hálásak vagyunk a MÁV-nak is, mert mindent megtettek, hogy a körülményekhez képest kényelmesen utazhassunk.
(Mező Márta)
2016.03.09.
5. és 6. osztályosok farsangi bálja
2016. február 19-én az iskola tornatermében rendeztük meg az 5. és 6. osztályosok farsangi bálját. A bál a színjátszó szakkörösök színdarabjával indult, akik az eltűnt Micimackót keresték. Majd hagyományosan az osztályok közös fellépésével és az egyéni jelmezek bemutatásával folytatódott a bál. A zsűri döntése alapján első helyezést ért el az 5. b osztály, akik egy tehetségkutató műsor jeleneteit adták elő. Minden osztály egy tortát kapott ajándékba, az első helyezett osztály pedig még egy kirándulási napot is nyert. Az egyéni jelmezekbe öltöző tanulókat a zsűri édességcsomaggal jutalmazta. Csak ezután kezdődött az igazi mulatság, tánccal, tombolasorsolással és sok vidámsággal. A bál megszervezésében és lebonyolításában résztvevő szülőknek és pedagógusoknak ezúton szeretnénk köszönetet mondani.
(évkönyv)
2016.02.25.
Kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja
A „Kommunizmus Fekete Könyve” szerint: Több, mint 100 millió halott!- Ennyi áldozat írható a világszerte hatalomra jutott kommunista rendszerek számlájára. A 9.g osztály február 25-én tartott műsorával emlékeztünk azokra, akiket nézeteik, hitük, származásuk, múltjuk miatt öltek meg. Azokra, akiket megaláztak, megtiportak, akiket elkergettek földjeikről, elvették a vagyonát, a jövőjét a kommunista terror idején.
(Szabadiné Lukács Mária)
2016.02.22.
Sítábor újratöltve
Hosszú idő után újra volt sítábor iskolánk tanulói számára. Február 6-án reggel fél 7-kor indultunk útnak a körülbelül 4 órára levő Zrecébe, Szlovéniába. Megérkezésünk után elfoglaltuk a kétszintes faházat, majd célba vettük Roglát (1517 méter magasságú hegy, a Pohorje hegység legmagasabb pontja). Síbusszal, szerpentinen lehet feljutni a pályákhoz, a táj csodás kilátást nyújtott.
Felkészítő tanáraink első nap elkezdték megtanítani a síelés illetve a snowboard alapjait, természetesen a tanuló pályákon. Azok a tanulók, akik már rendelkeztek tapasztalatokkal, meredekebb pályákon tették próbára tudásukat.
Csodálatos időnk volt az első napon, ami a többiről sajnos nem mondható el. Azért a borultabb idő ellenére is lehetett síelni, snowboardozni. Amikor az eső „elmosta” a délutánunkat, akkor sem unatkoztunk, mert a szállásunkhoz 2 percnyire lévő szálloda wellness részlegét, medencéit szabadon használhattuk.
A reggeli és a vacsora a szállodában volt, svédasztalos kínálattal. Különleges ételeket is felszolgáltak, mint például a cápahús.
Kedden késő este értünk haza. Mindenkinek nagyon tetszett a tábor, reméljük jövőre is lesz alkalmunk részt venni.
Köszönetünket fejezzük ki a minket oktató és kísérő tanároknak:
Szabadi Istvánnak és Ányos Józsefnek.
(Vonya Teodóra Evelin/10.g )
2016.02.18.
Alsó tagozat farsangi bálja
Az alsó tagozatos gyerekek farsangi bálját a Fried Művelődési Házban tartottuk meg 2016. február 12-én.
A bált a negyedikesek tánccal nyitották meg, utána osztályonként színpadra vonultak a kicsik és megmutatták ötletes jelmezeiket.
Zenével, tánccal, vidámsággal búcsúztattuk a telet. Tombolával mindenki szerencsét próbálhatott.
Bálunk rendkívül sikeres volt, amihez nagyban hozzájárult a szülők támogatása. Ezúton is tisztelettel köszönjük meg munkájukat. Segítségükkel sok-sok kisgyereknek szereztünk örömet ezen a napon.
(Ősiné Szabó Éva)
2016.02.14.
Különdíj
Az idei tanévben ötödik alkalommal vettünk részt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Deák Ferenc Könyvtára által kiírt rajzpályázaton.
A Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnáziumból 75 tanuló vett részt alkotásaival. A rajzok felkerültek a könyvtár honlapjára is, ahol szavazni lehetett rájuk. Korosztályonként a legtöbb szavazatot elért rajz közönségdíjat kapott. Az idén közönségdíjas nem lett senki iskolánkból, de végül a simontornyai Molnár Boglárka 6. b osztályos tanuló a Könyvtárosok Különdíját nyerte el.
Ismét sikerrel záródott egy rajzpályázat számunkra.
(Gyurkóné Tóth Irén)
2016.01.28.
Floorball
Iskolánk a tavalyi év után idén ismét ott tudott lenni Fonyódon egy floorball tornán. A 11.G osztályból Dobos Milán, Zsolnai Gábor, a 12.G osztályból Kiss György, Fésüs Kevin, Sersli Árpád és Kalocsán Krisztián alkották a csapatot. A csapat remekül megállta a helyét többek között Szekszárd, Nagyatád és Siófok ellen. Ugyan tovább jutni nem sikerült az elődöntőbe, de több gyakorlással jövőre újra megpróbálják.
(évkönyv)
2016.01.16.
Képzőművészeti iskolások kiállítása
2016. január 12-én, kedden, nyitotta meg Rill Mária a Lajtha László Alapfokú Művészetoktatási Tagintézmény, a képzőművészeti ág művészeti vezetője, a simontornyai kézműves és grafika-festészet szakos tanulók bemutatkozó kiállítását, melynek anyaga e tanév első félévi munkáiból készült. A kiállításnak a Fried Művelődési Ház adott otthont. A kézműves tanulók felkészítő tanára Boros Eszter és a grafika-festészet szakos tanulók felkészítő tanára Gyurkóné Tóth Irén szervezte ezt a kis bemutatkozó kiállítást. A 3. osztályos tanulók, Varga Szilvia tanító vezetésével, vidám műsorukkal színesítették a megnyitót. A Lajtha László Művészeti Iskola hagyományos őszi kiállítást szervezett a képzőművészeti csoportjainak „Évszakok” címmel 2015. november 10-én, a Vályi Péter Szakképző Iskola Kindl Kupola Galériájában, Tamásiban. Simontornyáról a kézműves és a grafika-festészet szakos tanulók is részt vettek alkotásaikkal. Ebből a kiállítási anyagból naptár is készült. Nyirati Virág kézműves tanuló ”Október” című munkája is bekerült ebbe a kiadványba, aki a megnyitón Rill Máriától vehette át az ajándék naptárat.
(Gyurkóné Tóth Irén)
2016.01.14.
EU óra
2015. december 11-én a pálfai és pincehelyi tagintézményeinkben, 12-én Simontornyán tartottak EU órát az érdeklődő tanulóknak a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet munkatársai. 90 perces interaktív foglalkozás keretében szereztek tanulóink ismereteket az Európai Unióról. Az általános iskolás tanulók játékos formában bővíthették tudásukat az Európai Uniós országokról, a gimnazisták a külföldi továbbtanulás és munkavállalás témakörében kaptak hasznos információkat.
(Menyhártné Szűcs Ildikó)
2016.01.06.
Fenyődísz-pályázat
December 15-én volt az alsó tagozatosoknál a Fenyődísz-pályázat. Két órától 4 óráig készíthették el a gyerekek saját ötleteik és alapanyagaik felhasználásával alkotásaikat karácsonyi zene hallgatása közben. Kellemes, családias hangulat volt ezen a délutánon, míg a szorgos kezek dolgoztak.
Eredményhirdetés a "Mindenki Karácsonyán" volt december 21-én.
Nyertesek:
Minden résztvevő kapott ajándékot.
Gratulálunk!
(Horváth Istvánné)
2015.01.05.
KARÁCSONYI MŰSOR
2015. december 18-án, a téli szünet előtti utolsó tanítási napon, az 5. a és az 5. b osztályosok tartották a karácsonyi műsort. A felső tagozatosok 11 órától, a gimnáziumi tagozat tanulói 12 órától tekinthették meg a közel fél órás műsort. Sok gyakorlás után, nagy izgalommal álltak színpadra a gyerekek. Karácsonyi dalok, versek és mesejátékok segítségével próbálták az ünnep lényegét megragadni, hogy álljunk meg egy pillanatra a hétköznapok rohanásában, mindenki szánjon időt arra, hogy kifejezze a szeretetét a hozzá közelállók irányába. Az ünnepség zárásaként Csőszné Kacz Edit polgármester köszöntött bennünket és a polgármesteri hivataltól mindenki kapott egy nagy csomagot, benne mindenféle édességgel.
(Balassáné Gerussi Orsolya)
2015.01.04.
Mindenki karácsonya
December 18-án a Mindenki Karácsonya városi ünnepség keretében ünnepeltük az alsó tagozatosokkal együtt a karácsonyt. 9 órakor a művelődési házban a polgármester köszöntőjével, és gyertyagyújtással kezdődött az ünnepség. Ezután a 3. osztályosok karácsonyi műsora következett, melyben a Négy vándor című mesejátékot adták elő. A színdarab után az önkormányzat karácsonyi ajándékcsomaggal lepte meg a gyerekeket. A csomagnak is, és a műsornak is nagyon örültek a kisiskolások, ünnepi hangulattal indultunk a téli szünetre.
(Varga Szilvia)
2015.12.17.
Szavalóverseny Pincehelyen
December 1-én a pincehelyi tagintézményben került sor a Vörösmarty Mihály szavalóversenyre, ahol mi is részt vettünk. Diákjaink szépen szerepeltek, büszkék lehetünk rájuk:
Pál Bianka 4.a osztályos tanulónk Juhász Magda: Hová lett az ellenőrző című művét adta elő, korcsoportjában a 2. helyezést érte el.
Bencze Hanna 4.a osztályos tanulónk Varga Katalin: Kis Bence titka című művel korcsoportjában 3. helyezett lett.
Szemes Csenge 6.b osztályos tanuló Vörösmarty Mihály: Puszta csárda és Petőfi Sándor: Az alföld című versekkel győzte meg a zsűrit, így elhozta a 3. helyezést korcsoportjában.
Balassa Dorka 6.b osztályos tanulónkat dicséret illeti Vörösmarty Mihály: Petike és Varró Dániel: Lecsöppenő Kecsöp Benő című művek igazán színvonalas előadásáért.
Meilinger Norbert 8.b osztályos tanuló Ady Endre: Őrizem a szemed és Vörösmarty Mihály: Ábránd című művek kiváló előadásának köszönhetően a 2. helyezett lett korcsoportjában.
(Patakyné Hegyi Erzsébet)
2015.12.07.
Szalagtűző 2015
November utolsó péntekén ismét bálteremmé alakult a sportcsarnok, ekkor volt iskolánk talán legszebb ünnepsége, a végzősök szalagtűzője, melyet hónapok óta tartó készülődés előzött meg mind a 12., mind a 13. osztály részéről. A város elöljárói, tanárok, diákok, családtagok, barátok nézték végig a szalagunk feltűzését, a köszöntő beszédeket, verseket, énekeket, táncokat, valamint a 13. g iskolai életéről szóló vetítést. Az este fénypontja a keringő és a meglepetéstánc volt, melyek kiváló hangulatot teremtettek a hajnalig tartó bálnak.
Ezúton is köszönjük az egész osztály nevében minden szervezőnek, támogatónak a segítséget, életre szóló élményt szereztek nekünk.
(A 13. g-sek nevében Kovács Dominik és Kovács Viktor)
2015.12.07.
2. osztály Fény-Erő mikulás
2015. december 7-én délelőtt a Fény-Erő Egyesület jóvoltából ellátogatott a második osztályba a Mikulás. Joli néni és segítői egy édességcsomaggal és gyümölccsel lepték meg a gyerekeket. A másodikosok rajzokkal köszönték meg nekik kedves ajándékaikat.
(Beidekné Bölcsföldi Mária)
2015.11.25.
VAK BOTTYÁN NAP
2015. november 11-én iskolánk névadójára, Vak Bottyánra emlékeztünk.
Az alsó, felső tagozatos és gimnáziumi tanulók a 8.a és 8.b osztály emlékműsorának megtekintésével kezdték a Vak Bottyán napi rendezvényt. A szereplők felidézték a Rákóczi-szabadságharc eseményeit, Bottyán János életútját, hős tetteit. Az ünnepség a Vak Bottyán emlékfal és a Vak Bottyán szobor megkoszorúzásával zárult.
Tanulóink osztályonként mérték össze erejüket ügyességi és elméleti feladatokban. Az ügyességi versenyszámok a sportcsarnokban zajlottak, a feladatok közt szerepelt például mocsárjárás, kötélhúzás. Az elméleti feladatok megoldása is ügyességet követelt és nem kevés fejtörést okozott a versenyzőknek. A feladat Vak Bottyán életéről, a Rákóczi-szabadságharcról és a Simontornyai vár történetéről szólt.
Gimnazista tanulóink Kiss Márton történész előadását hallgatták meg a Művelődési Házban, melyhez egy elméleti feladat megoldása is tartozott.
A tagintézmények közötti verseny a Simontornyai Várban kezdődött Simontornya múltjának felidézésével és a Simontornyai Vár történetét megörökítő kisfilm megtekintésével. A vetélkedő a Petőfi úti iskola régi szárnyában zajlott, melyen a pálfai, pincehelyi és simontornyai 5. és 6. osztályosok 4-4 fős csapatai mérkőztek meg egymással Menyhártné Szűcs Ildikó és 13. g osztályos tanulók irányításával. Érdekes, látványos és mozgalmas feladatok megoldása után (mint például képkirakó, kincskeresés, szókeresés, Vak Bottyán -TOTÓ, rejtvények, mocsárjárás, várostrom, várépítés stb.) a győzelmet a pálfai 6. osztály csapata szerezte meg szoros küzdelemben. Második helyet a simontornyai 5. a, a harmadik helyet a simontornyai 6. a osztályosok csapata szerezte meg. Minden csapat oklevelet kapott és jutalomban részesült.
Délután szavalóversennyel és népdaléneklési versennyel folytatódott a Vak Bottyán napi program. Az elmúlt évekhez képest igen sokan kedvet kaptak az énekléshez. A versenyen 44 tanuló vett részt. A versenyzők Pálfáról, Tolnanémediből, Pincehelyről és Simontornyáról érkeztek. Az énekesek közül 19-en részesültek arany minősítésben. Ők igen színvonalas produkcióval bűvölték el a zsűri tagjait. 11 tanuló ezüst minősítést kapott és 14 tanuló bronz minősítéssel zárta a versenyt. A zsűri elnöke Dolovainé Gyarmati Erzsébet volt. A zsűri munkájában részt vett Szabó Róbert 9.g osztályos tanuló is, aki népzenei versenyen országos döntőbe jutott.
A szavalóversenyre is igen szép számmal érkeztek diákok, 34 fő verseit hallgathatta meg a zsűri és az érdeklődők. A társulás tagintézményeiből is jöttek gyerekek és felkészítő tanárok, úgyhogy az iskolai könyvtár zsúfolásig megtelt, aminek nagyon örültünk. A szavalóknak két verssel kellett készülniük, 1-6. osztályig egy Weöres Sándor verset és egy szabadon választott művet kellett előadni, míg 7-13.osztályig a kötelezően előadandó mű egy Illyés Gyula vers volt. Sok szép előadást hallhattunk, nehéz is volt döntést hozni a helyezéseket illetően. Három kategóriában hirdettünk eredményt.
Gimnazisták: 1. Söllei Dóra, 2. Rupa Borostyán, 3. Sári Diána
Felső tagozatosok:1. Somogyvári Dániel, 2. Orsós Renáta, 3. Szendrei Liliána
Alsó tagozat: 1. Pál Bianka és Ács Luca Anna, 2. Bencze Hanna és Győri Sára, 3. Enesei Luca és Balogh Lili Luca
A zsűri tagjai voltak: Patakyné Hegyi Erzsébet, Szabó Eszter, Papp István Gergely, Zsigáné Teszler Judit
November 10-én délután a matematika csapatversenyre került sor, amelyen összesen 7 csapatban 27 diák vett részt. Pincehelyről 3, Pálfáról 1 és Simontornyáról 3 csapat vetélkedett egymással. Pordány Ilona nyugdíjas tanárnő állította össze a versenyfeladatokat és verseny lebonyolítását is elvállalta. A versenyt pincehelyi csapat nyerte, és velük együtt mindannyian kellemesen töltöttük el a délutánt.
Az alsó tagozatosok a megemlékező műsort követően osztálykeretben, évfolyamonként különböző feladatok megoldásával idézték fel a kuruc kort, Vak Bottyán János tetteit. Betűrejtvény, anagramma, szókirakó rejtvények rejtették a hős vezér tulajdonságait. Kacskaringós labirintuson juthattak el a „gyerekkatonák” a várhoz. A tornateremben kurucok és labancok elnevezéssel mérhették össze ügyességüket.
A Vak Bottyán napi szavalóversenyen 19, a népdaléneklési versenyen 36 alsó tagozatos tanuló vett részt. Vidám, jó hangulatú órákat tölthettek el a gyerekek.
(évkönyv)
2015.11.25.
Október 23.
„ Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt,
Adj erőt, hogy be tudjak lépni, van hitem a magas falak előtt.”
(Edda: Álmodtam egy világot magamnak)
A magyar történelem egyik jelentős eseményére emlékeztünk október 23-án 17 órakor a Fried Művelődési Házban és a Kopjafánál tartott ünnepi műsorral és koszorúzással.
„Üdv néked ifjúság! Üdvözlégy magyar nép!
Ki lángban és vérben születtél meg újra!”
Eme jeles esemény 1956. október 23-án kezdődött. Felidéztünk egy eseménysorozatot, amely annyiféle, ahány ember ahányféleképpen megélte, alig megfogható. Ez az ünnep magába sűríti mindazt, amit a magyarság kívánt, amire vágyott, amit magának követelt.
„Az ünnep jelkép és tanítás. Jelképe a hősiességnek, tanítás arról a nemzeti egységről, amely a felkelés tüzében, egyéni és közösségi áldozatok között született. Azt mondják, a történelem nem ismétli önmagát, mégis meghökkentők a párhuzamai. A magyar forradalom úgy kezdődött, az ifjúság tüntetésével, mint 1848 márciusában az a másik forradalom, úgy is folytatódott, a túlerővel vívott reménytelen harccal, s úgy is végződött, vezérei legyilkolásával.”
Köszönjük diákjaink közreműködését, mely feledhetetlenné tette a hősöket, kik az életüket adták azért, hogy a magyar nép szabadon élhessen, bár akkor ez még nem adatott meg nekünk.
(Patakyné Hegyi Erzsébet)
2015.11.23.
„ÉVSZAKOK” kiállítás
A Lajtha László Művészeti Iskola hagyományos őszi kiállítást szervezett a képzőművészeti csoportjainak „Évszakok” címmel 2015. november 10-én Tamásiban. Simontornyáról, a grafika-festészet tanszakosokkal mi is részt vettünk ezen 17 alkotással. Az osztállyal november 17-én az iskolabusszal elmehettünk megnézni a kiállítást. Örömmel tapasztaltuk, hogy minden beküldött munkánk kikerült a Vályi Péter Szakképző Iskola Kindl Kupola Galériájába. Ez a különleges helyszín nagy élményt jelentett a gyerekek számára.
(Gyurkóné Tóth Irén)
2015.11.23.
Egészségnap
Október 19-én tartottuk az egészségnapot a felső és gimnáziumi tagozaton. 10 állomáson forgószínpadszerűen végezték a gyerekek a feladatokat. Az idei tanévben a feladványok a fogyatékos emberek mindennapi nehézségeire hívták fel a figyelmet. Kipróbálhatták, hogy milyen bekötött szemmel tárgyakat, ízeket, illatokat felismerni, hallás nélkül szájról olvasni; szájjal, vagy lábbal rajzolni és hüvelykujj használata nélkül írni, ollóval vágni, testük segítségével szavakat kirakni. Ráhangolódásként megnézhettek egy rövid filmet Nick Vujicicről. Ez a fiatalember kéz és láb nélkül él születésétől kezdve. Elhatározta, hogy megtanítja az embereket örülni és megbecsülni azt, amivel rendelkeznek.
Ezenkívül a Szalay kiadó könyveivel is ismerkedhettek a diákok. Az egyik feladat is ehhez kapcsolódott, a táplálkozás az egészségért című keresztrejtvény megfejtése.
A tanulók örömmel végezték a feladatokat, sokat nevettek, viccelődtek. Reméljük, hogy közben átérezték, hogy milyen nehéz a fogyatékos emberek élete. Talán elgondolkoztak néhányan azon, hogy annyi ember van, aki nem hálás mindazért, amije van. Nem értékeli, hogy gyerekei vannak, hogy van háza, munkája, egészsége, körülveszi a szeretet. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, értékelni az apró dolgokat az életünkben.
(Balassáné Gerussi Orsolya)
2015.11.15.
MÚZEUMI ÓRÁK A VÁRBAN
Hagyománnyá vált, hogy az alsó tagozatos tanulók a tanév során kétszer, ősszel és tavasszal múzeumi órákon vesznek részt, Máténé Klárika lelkes együttműködésével a várban. Az idei év is így kezdődött. Az elsős tanulók először megnézték belülről a simontornyai várat, majd megismerkedhettek a vár történetével. Mind a négy évfolyam Stekly Zsuzsa zománcműves tűzzománc kiállításában gyönyörködhetett. Klárika tájékoztatója után a gyerekek madarat készítettek, amely Szent Ferenc nevéhez fűződött. Eljátszották, hogy miként élhettek régen a ferences rendi papok. Majd éneket tanultak a békéről.
Mindenki tudásban, élményekben gazdagodva, vidám hangulatban tért vissza az iskolába.
(Emperger Ágnes)
2015.11.13.
Takarékossági vetélkedő Pincehelyen
2015.11.03-án 8 fős vegyes csapattal vettünk részt a takarékossági világnap alkalmából rendezett versenyen Pincehelyen.
A 2 órás vetélkedő során a sok játékos feladat mellett számos korábbi ismeretekre épülő feladványt is meg kellett oldaniuk a gyerekeknek. A jó válaszokért, megoldásokért (játék)pénzt kaptak a csapatok, melyet a verseny végén ajándékokra válthattak. Az idén először egy a kísérő pedagógusokból álló csapat is versenyzett.
A mieink jó csapatmunkával és taktikás játékkal megelőzték a másik 4 csapatot és toronymagasan nyerték a versenyt. Az ajándékok ezúttal sem maradtak el, a szponzorok idén is kitettek magukért.
A nap zárásaként egy kis vendéglátásban is részünk lehetett. Ez kissé sürgetősre sikerült, mert már várt minket az iskolabusz. Nagyon fáradtan, de élményekkel és ajándékokkal megrakodva értünk haza. A csapat minden tagja igazgatói dicséretben részesült.
(Mező Márta)
2015.11.13.
Beszámoló testvérosztály fogadásáról
2015. november 12-én nagy izgalommal, szeretettel vártuk a Tolnanémedi elsősöket. 9 órakor érkeztek meg az iskolabusszal. Bekísértük őket és tanítójukat az osztályba. Gyorsan bemutatkoztunk egymásnak és máris kezdődhetett a játék. Először énekes körjátékokat játszottunk, majd „vegyes” csapatokat alakítottunk. A Mit visz a kishajó e-vel? kérdésre minden csapat rajzokat készített. Ezután hiányos képeket egészítettek ki és labirintusból próbáltak kijutni. Minden csapatnak sikerült egy állatképet is kirakni az apró részekből.
Tízórai után a Várban Klári néni várt bennünket. Papírdobozokból várat építettünk, végigsétáltunk a vár főbb részein, végül óriási zoknilabda-csatát vívtunk egymással.
A jó időt kihasználva még néhány percet a játszótéren is eltöltöttünk. Délben vendégeinket visszakísértük az iskolához, ahol már várta őket a busz. Reméljük jól érezték magukat nálunk és máskor is szívesen jönnek hozzánk.
(Salamonné Andráskó Borbála)
2015.11.06.
Nagy Imre műsor
A 11. g osztály megemlékezett a vendégháznál található Nagy Imre emléktáblánál az 1958-ban kivégzett miniszterelnökről. A műsor tisztelgett Nagy Imre, a szovjetek ellen tanúsított bátorsága előtt. A műsort az emléktábla megkoszorúzása zárta.
(Pál Attila)
2015.11.05.
PET palackok gyűjtése
A TÁMOP 3.3.13/1-2013-0001 „Eötvös József Program – Pedagógiai-szakmai szolgáltató intézet fejlesztése és Projektháló” elnevezésű projekt keretében megvalósításra kerülő Környezeti nevelés – szelektív hulladékgyűjtés lehetősége az iskolákban - pilot programra a mi iskolánk is benevezett. 2015. szeptember 15. és október 15. között 1 hónapig gyűjtenünk kellett a PET palackokat, majd a kiszállított elektromos háztartási zsugorító készülékkel a palackok zsugorítását kellett megvalósítanunk. 3500 db zsugorítmánnyal zártuk a versenyt, 9 zsákot töltöttünk tele a gimnáziumi tanulóink segítségével.
(Pál Attila)
2015.11.03.
Sportnap
A két 6. osztály október 19-én közös sportoláson vett részt, melyen a szülők is megtiszteltek jelenlétükkel. Nem is reméltük, hogy ennyi résztvevő lesz.
Közös játékos bemelegítés után a fiúk és az apukák az egyik térfélen fociztak, míg a lányok és az anyukák a másikon floorballoztak és kidobóztak. Akik elfáradtak fizikailag, szellemi fejtörőben versenyeztek. A program végén egy kis uzsonna és üdítő várta a sportban megfáradtakat. Mindenki jól érezte magát és nagyon sajnálta, hogy ilyen hamar eltelt az idő.
(Patakyné Hegyi Erzsébet)
2015.11.02.
Beszámoló családi délutánról
A 8.a és a 8.b osztály közös családi délutáni programot szervezett egy verőfényes őszi délután, 2015.október 6-án. A délután középpontjában a közös gofrisütés állt, négy gofrisütővel készültek a finom falatok. Amíg a lányok a sütéssel és ízesítéssel foglalatoskodtak, addig a fiúk focizással töltötték az időt. Végül közösen elfogyasztottuk a finom édességet, szinte mindenki repetázott is. Nagyon jól éreztük magunkat, tervezünk még a jövőben is hasonló összejövetelt.
(Zsigáné Teszler Judit)
2015.10.30.
Testvérosztály
Egy év elteltével ismét találkoztunk!
2015. október elsején izgatottan vártuk sárszentlőrinci testvérosztályunk tanulóit és tanító nénijüket, Ilonka nénit. Az izgalom annak is szólt, hogy tudtuk: ez az utolsó lehetőségünk arra, hogy egy kicsit együtt legyünk.
Vendégeink 9 óra után érkeztek meg. Köszöntöttük egymást, majd kicsit beszélgettünk, felelevenítettük a régi ”emlékeinket”.
A lányok /+Kevin/ előadták Shakira dalára a táncukat, majd Dóri mutatta be Székesfehérváron tanult tánclépéseit.
Barátaink kipróbálhatták a mi szuper digitális táblánkat.
Az élő társasjáték is sikert aratott.
10 órára Klárika néni várt bennünket a várban, ahol megint csodásan szórakoztunk – persze egy kis tanulás közben -, igazán remekül éreztük magunkat.
Az időnk a busz miatt rövidre szabott volt, de mi a kicsinek is örültünk.
Jó hangulatunkat, örömünket a fotók is bizonyítják.
Reméljük, még máskor is találkozunk!
Szülői délután a 4.b. osztályban
2015. október 9-én vendégek jártak a 4. b. osztálynál: a diákok szülei. A szülők elfogadták meghívásunkat, amit nem is bántak meg. Ugyanis többen felvetették: - Szervezzünk máskor is ilyen remek programot!
Elsőként lányaink mutatták be táncukat Shakira dalára, majd önálló produkciók következtek.
Csapatokat alakítottunk és indult a vicces, vidám versengés, ahol a szülőknek kellett tréfás feladatokat megoldaniuk. /Pl. élő társasjáték, parókás célbadobás/ Sokat nevettünk.
Az anyukák remekül utánozták lányaink táncát, mókás volt.
Zsíros kenyér, paprika, paradicsom és finomabbnál finomabb sütik elfogyasztása után a tornateremben vívtunk kidobó-csatát, 1:1 eredménnyel.
Mindenki jól érezte magát, kellemes délután volt.
(Horváth Istvánné és a 4.b. osztály)
2015.10.22.
Gyalogtúra 5. b osztály
2015. 10. 10.
Az előzetes tervektől eltérően (vasárnapra nagyon esős időt jelzett a meteorológia) szombaton délután találkoztunk az iskola előtti parkolóban. Sajnos nem jöttek olyan sokan, mint vártuk, a vidékiek nem tudták megoldani az utazást és sokaknak akadt más elfoglaltsága erre a napra. Azonban így is eljött 6 gyerek és három felnőtt, akik az osztályfőnökkel együtt nekivágtak a simontornyai szőlőhegy dombjainak. Gyorsan lekerültek a kabátok rólunk, mert az emelkedők megizzasztották a résztvevőket. Igazi kirándulóidőnk volt, így a jókedv mindvégig megmaradt. A dombtetőkről gyönyörű kilátás nyílt a városra, a közeli halastavakra, valamint a környező településekre. A magunkkal vitt távcsövek segítségével még jobban élvezhettük a panorámát. Többször megálltunk pihenni, ilyenkor az evés-ivás mellett jutott idő viccelődésre és természetesen előkerültek a heti iskolai sztorik, valamint régi kirándulások emlékei is. A hangulat a kevés résztvevő ellenére is nagyon jó volt. A hazafelé vezető úton dámszarvasokat is etettünk a magunkkal vitt almával, mindenkinek nagyon tetszettek a békés állatok, ahogyan a kezünkből ettek. Késő délután az eső közeledtével hazafelé vettük az irányt és a megtett 6 kilométerrel a lábunkban, kellemesen elfáradva szép emlékekkel és persze az ezeket megörökítő fényképekkel tértünk haza.
(Vinczellér Attila)
2015.10.21.
KLUBDÉLUTÁN AZ 1.a. OSZTÁLYBAN
Október 14-én délután került sor a szülőkkel közös program megvalósítására. Szép számmal gyűltünk össze ezen a délutánon; 15 kisgyerekhez jöttek el a szülei, testvérei. A tornateremben kezdtünk fogójátékokkal, váltóversenyekkel, majd a tanteremben folytatódtak a „küzdelmek”. Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat.
(Kossa Istvánné)
2015.10.21.
Egészségnap
Egészségnapi rendezvényünket 2015. október 21-én tartottuk a Petőfi úti iskola tornatermében.
Az alsó tagozatos gyermekek játékos formában ismerkedhettek meg a mikroorganizmusok világával, a kórokozók és fertőző betegségek jellemzőivel. Szórakoztató kísérletezéssel sajátíthatták el a megfelelő kéz- és légúti higiénére vonatkozó alapvető ismereteket.
Rendezvényünkön részt vettek az óvodás nagycsoportos gyermekek is.
Az egészségfejlesztési program lebonyolítását a simontornyai védőnők és a Tamási járás ANTSZ dolgozói segítették.
A program rendkívül sikeres volt, mert a gyermekek sok-sok érdekes játék és kísérlet révén bővíthették tudásukat.
(Beidekné Bölcsföldi Mária / Ősiné Szabó Éva)
2015.10.19.
Szülői délután 7.b osztály
2015. október 2-án tartottuk a szülői délutánunkat a 7.b osztályban. Sajnos nagyon kevesen jöttek el, főleg a szülők nem igazán képviseltették magukat. 3 anyuka és egy nagymama fogadta el a meghívást. A gyerekek némileg többen képviseltették magukat, de így is csak 9-en jöttek el a 16-ból. A program tetszett nekik. Először Bősze Zoltán tartott egy rövid táncházat, ahol moldvai lépésekkel ismerkedhettünk meg, majd megtanultuk a „híres” Pingvintáncot. Utána egy kis játék volt a műanyag poharakkal, az „Egy perc és nyersz!” televíziós műsorhoz hasonlóan. A gyerekek hoztak süteményt és üdítőt, így aki eljött igazán jól érezte magát.
(Horváth-Bősze Hajnalka)
2015.10.18.
Állatok világnapja – október 4.
Az idei tanévben is rajzpályázatot hirdettünk1-8. osztályig az Állatok világnapjára. Ezúttal 106 pályázó munkáját állítottuk ki a Petőfi úti iskola régi szárnyában. Zömében alsó tagozatos tanulók adták be rajzaikat. A nyertesek oklevelet, és apró ajándékot kaptak. A verseny végeredménye az alábbiak szerint alakult.
1. osztály:
3. osztály:
4. osztály:
Felső tagozat:
(Gyurkóné Tóth Irén)
2015.10.18.
Nagyszékelyi és Tolnanémedi 4. évfolyamos tanulók látogatása Simontornyán
2015. október 13-án Nagyszékelyből és Tolnanémediből érkeztek 4. évfolyamos diákok intézményünkbe.
A látogatás célja az volt, hogy a jövő tanévtől Simontornyára jelentkező diákok megismerjék leendő iskolájukat, osztálytársaikat.
Az iskola, és környékének bemutatása után a közösen megtartott órákon együttműködve dolgoztak a diákok. Testnevelés órán egy vidéki és egy helybeli tanuló alkotott párt a Házatlan mókus, vagy a Fészekfogó játékban, s összemérhették ügyességüket Kidobó játékban is a gyerekek. Magyar órán a 4.a osztály és a Tolnanémediről érkezők dolgoztak együtt vegyes csoportokban. Énekórán a 4.b osztály és a Nagyszékelyben tanulók énekeltek, játszottak, s oldottak meg játékos zenei rejtvényeket.
Reméljük, hogy minél több tanulónak tetszett meg intézményünk, s folytatják majd tanulmányaikat Simontornyán.
(Emperger Ágnes)
2015.10.17.
A PINCEHELYI TESTVÉROSZTÁLY FOGADÁSA
Elfogadta meghívásunkat és október 8-án ellátogatott hozzánk Pincehelyről az első osztály. Nagy izgalommal vártuk őket. Kis ismerkedés után átmentünk a Várba, ahol Máté Imréné Klárika vezetésével megnéztük a tűzzománc kiállítást, majd kézműveskedtek a gyerekek. Visszatérve az iskolába közösen elfogyasztottuk a tízórait, utána a tornateremben játszottunk. A vendégek és mi is nagyon jól éreztük magunkat!
(Kossa Istvánné)
2015.10.16.
Közös szülő- gyerek program az 5. a osztályban
2015. október 2-án, pénteken kirándulni voltunk Ozorán. A buszunk 14.47-kor indult.
A napközis gyerekekért elmentem az iskolába. A hazamenősökkel és a szülőkkel a busz indulásánál találkoztunk. A 24 fős osztályból 15 gyerek jött el velünk és 10 szülő kísért el minket.
Első program helyszíne Fresli Ábelék „tanyája” volt. Itt a gyerekek pónilovon lovagolhattak, lovakat, teheneket és bika borjúkat simogathattak. Kati, Ábel anyukája finom almás pitével várta a gyerekeket. Több szülő is hozott nekik rágcsálnivalót és szörpöt.
A második programra nem mindenki tartott velünk. Azt terveztük, hogy az ozorai kirakodóvásárba nézelődünk egy kicsit. De a gyerekeket annyira elvarázsolták az állatok, hogy csak néhányan jöttek le nézelődni a faluba, a többiek még inkább lovagoltak egy kicsit.
A buszunk 18. 20-kor indult vissza. Szerencsére nem sokan utaztak ezzel a járattal, mert a gyerkőcök erős lószagot árasztottak.
Jelenlévők névsora:
(Balassáné Gerussi Orsolya)
2015.10.15.
Ismét nyert Simontornya!
A Köszönjük, SIÓ! Iskolatáska Program Rajzversenyébe 101 rajzzal nevezett be a Vak Bottyán ÁIG: „Adj tanácsot a Sió Vitatigrisnek, hogyan segítsen a gyerekeknek!” témakörben. A rajzverseny 2015. szeptember 30-án zárult le. A beküldött (a Pályázati rendszerben, online feltöltött) rajzok versenyen vettek részt, az 50 legjobb ötlet alkotói (ebből 3 közönségdíj, a három legtöbb szavazatot kapott művek alkotóinak) SIÓ ajándékcsomagot, a közösségi díjként pedig 10 intézmény (ebből 3 közönségdíj, a három legtöbb szavazatot gyűjtött intézmény) SIÓ-bulit kapott. 2015. október 15-én volt az eredményhirdetés. Közönségszavazattal az első helyen végzett az iskolánk, ezért megnyertük a SIÓ-bulit.
A szavazás végeredénye:
Simontornya: 163 812 pont
Egervár: 143 431 pont
Balatonkenese: 84 060 pont
Ezúton szeretném megköszönni minden SIÓ-buli harcosnak, hogy ilyen remekül küzdöttek és megtarthattuk az első helyet. Már 6. éve vagyunk a rajzversenyben, de még ilyen összefogást (szülők, rokonok, ismerősök, kollégák) eddig nem tapasztaltam, mint az idei évben. Hajrá Simontornya!!!
(Gyurkóné Tóth Irén)
2015.10.12.
2015. okt. 06.
Az idei tanévben a 11.g. osztály iskolai keretek között emlékezett meg az aradi vértanúk emléknapjáról. Az emlékműsoron elhangzottak a honvédtisztek utolsó mondatai, megelevenedett a kivégzés pillanata. Az iskola tanulói tisztelettel emlékeztek meg a hősökről, akik életüket adták a hazáért.
(Pál Attila)
2015.10.11.
Játsszunk együtt!
2015. október 9-én délutánra hívtuk a játékos kedvű szülőket, hogy gyermekeikkel együtt vegyenek részt egy vidám sport- és szellemi erőpróbán.
Először a tornateremben játszottunk. A "bemelegítő" fogócskákban még nem jeleskedtek a szülők, de a nyuszifészkeket már ők alkották a következő játékban.
A sorversenyben együtt "kígyóztak" a gyerekekkel és labdaadogatásban is ügyesek voltak.
A mozgást nagy kidobójátékkal fejeztük be.
Ezután a tanteremben átöltöztek a gyerekek.A Borbás család finom gyümölccsel lepett meg bennünket, amit felfaltak, így feltöltődve vághattak neki egy szellemi erőpróbának.
Kedvenc mesefiguráikról készült képet kellett összerakniuk és felragasztaniuk egy lapra a szülők segítségével.
A játék végén minden versenyzőt, résztvevőt megtapsoltunk, mindenki kapott egy kis cukorkát, a gyerekek pedig egy színezőt emlékbe.
Köszönet az osztályban tanító kollégáimnak, Csapó Kamillának és Kossa Istvánnénak,hogy jelenlétükkel megtiszteltek bennünket és segítettek a lebonyolításban, részt vettek a játékban.
(Salamonné Andráskó Borbála)
2015.10.10.
Közös spotdélután a szülőkkel
2015. szeptember 11-én a 4.a osztályos tanulók a szüleikkel együtt sportos délutánt töltöttek el a tornateremben.
Játékos gyorsasági, ügyességi, erőnléti feladatokban mérte össze erejét a két korosztály. Célba dobás, kötélhúzás, toronyépítés mellett a gyerekek kedvenc labdajátékaiba is bekapcsolódtak a szülők. Együtt játszott gyerek és felnőtt.
Kellemesen elfáradva, jó hangulatban tért haza mindenki.
(Emperger Ágnes)
2015.10.10.
Pálfán jártunk
2015. szeptember 17-én a 4. a osztály Simontornyáról Pálfára utazott az ottani 4. évfolyamos testvérosztályához. Az iskola épületének bemutatása, megtekintése után ismerkedési, névtanulós, memória, figyelemfejlesztő játékokban vettek részt a gyerekek. A közös program az udvaron, illetve a közeli játszótéren mozgásos tevékenységgel zárult.
Élményekkel gazdagodva, vidáman tértünk haza.
(Emperger Ágnes)
2015.10.08.
Papírgyűjtés
2015.10. 6-án szerveztük iskolánkban az őszi papírgyűjtést. Az osztályok, és a szülők nagyon lelkesek voltak, így az idén is 10 tonna felett sikerült gyűjtenünk. Ne felejtsétek, tavasszal ismét papírgyűjtés!
Eredmények:
1.a. - 474kg
1.b. - 909kg
2.o. - 1159kg
3.o. - 902kg
4.a. - 348kg
4.b. - 1478kg
5.a. - 118kg
5.b. - 663kg
6.a. - 163kg
6.b. - 769kg
7.a. - 189kg
7.b. - 381kg
9.g. - 3323kg
(Varga Szilvia)
2015.10.06.
Családi nap-3. osztály
2015.10.04-én a családi nap keretében kirándulást tettünk a simontornyai szőlőhegybe. Szülők, nagyszülők, kistestvérek, nagytestvérek örömmel jöttek a túrára, melyen kereken 50-en vágtunk neki a szőlőhegynek. Első megállónk Enesei Luca mamájáéknál volt, ahol nagy szeretettel, és rengeteg finomsággal vártak bennünket. Itt szarvas, őz, és birkalesen vettünk részt. Ezután átsétáltunk a mi szőlőnkbe, ahol zsíroskenyérparti, és családi vetélkedő volt a program. A szülők és a gyerekek is nagyon jól érezték magukat, és már kitaláltuk a tavaszi családi napunk programját is.
(Varga Szilvia)
2015.10.06.
Látogatóban Sárszentlőrincen
2015.október elsején izgatottan készültek a második osztályosok, mert látogatóba mentünk Sárszentlőrincre, a testvérosztályhoz. A rövid ismerkedés, beszélgetés után hamar elmúlt a kezdeti félszegség. Az emlékházakhoz már vidáman beszélgetve sétáltunk. Megnéztük a Petőfi Sándor emlékházat. Itt a legérdekesebb a régi konyha berendezése és a csizmahúzó volt. A Lázár Ervin emlékházban Ildikó nénitől sok új információt hallhattunk. Itt a mesejelmezek tetszettek, amiket fel is próbálhattunk. Gyorsan eltelt a délelőtt, hiszen nagyon jól éreztük magunkat. Egy év múlva szeretettel várjuk testvérosztályunk tagjait Simontornyán.
(Beidekné Bölcsföldi Mária)
2015.10.06.
Testvérosztály
Egy év elteltével ismét találkoztunk!
2015. október elsején izgatottan vártuk sárszentlőrinci testvérosztályunk tanulóit és tanító nénijüket, Ilonka nénit. Az izgalom annak is szólt, hogy tudtuk: ez az utolsó lehetőségünk arra, hogy egy kicsit együtt legyünk.
Vendégeink 9 óra után érkeztek meg. Köszöntöttük egymást, majd kicsit beszélgettünk, felelevenítettük a régi ”emlékeinket”.
A lányok /+Kevin/ előadták Shakira dalára a táncukat, majd Dóri mutatta be Székesfehérváron tanult tánclépéseit.
Barátaink kipróbálhatták a mi szuper digitális táblánkat.
Az élő társasjáték is sikert aratott.
10 órára Klárika néni várt bennünket a várban, ahol megint csodásan szórakoztunk – persze egy kis tanulás közben -, igazán remekül éreztük magunkat.
Az időnk a busz miatt rövidre szabott volt, de mi a kicsinek is örültünk.
Jó hangulatunkat, örömünket a fotók is bizonyítják.
Reméljük, még máskor is találkozunk!
(4.b. osztály)
2015.10.05.
Megemlékezés a zene világnapjáról
A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő.
Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik."
(Kodály Zoltán)
Október elseje a zene világnapja.
A világhírű hegedűművész, Yehudi Menuhin 1975-ben indítványozta, hogy legyen egy olyan nap, amelynek főszereplője világszerte a zene. Ebből az alkalomból országszerte több hangversenyt és más zenei programot is rendeznek. A világnap célja, hogy a társadalom széles rétegei számára népszerűsítse a zeneművészetet.
Az első „Világnap” tiszteletére írott köszöntőjéből szeretnék idézni:
„Szavakkal már nagyon sokszor visszaéltek, különösen a korunk társadalmában egyre növekvő tudatlanság következtében. A zene azonban továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást, amikor az emberiségtől a múlt előítéletei távolabb állnak, mint valaha, de megerősödve kerülnek előtérbe azok az örök értékek, amelyek mindig részét képezték bármely nép minden művészi megnyilvánulásának.”
Az igazság, ami a világ minden népművészetében, zenei stílusában ezernyi színben mutatkozik meg, képessé tesz bennünket arra, hogy egyetértésre jussunk egymással.”
Elhangzott: 1975. október 1. Toronto, Kanada
Iskolánk diákjai is megemlékeztek erről a napról. Kovács Viktor szavalata, valamint az énekkar műsora tette emlékezetessé a „zeneművészet” előtti tisztelgést.
(Patakyné Hegyi Erzsébet)
2015.10.05.
ZENE VILÁGNAPJA – OKTÓBER 1.
„Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.”
(Kodály Zoltán)
Október elsején a zenei világnapon minden szünetben zenét hallgathattak a gyerekek. Az osztályok a zenéről, hangszerekről plakátokat készítettek, az elsősök pedig hangszerek képét színezték ki. A zsűri döntése alapján a 4.a osztály nyerte meg a fődíjat, egy gitárt. Rendkívül ötletes plakátok készültek, így mindenki kapott jutalmul kisebb hangszereket.
Délután a tornateremben minden osztály elénekelte az énekórákon tanult dalok közül a legkedvesebbet. Közösen is énekeltünk egy olyan dalt, amit mindenki ismert, hogy érezzék a gyerekek az összetartozást, a közös éneklés örömét. Hangszerekről szóló versek hangzottak el, Papp Anikó és Bencze Hanna előadásában.
(Kovács Tünde)
2015.10.05.
Összefogással szépült az iskola
2015. szeptember 19-én egy újabb önkéntes kezdeményezés valósult meg Simontornyán, az ötletgazdák a Városvédő Mozgalom tagjai voltak.
Lelkes, segítő szülők, nagyszülők, jelenlegi és volt diákok, nyugdíjas és aktív pedagógusok együtt újították fel iskolánk Petőfi utcai épületének kerítését.
Akik nem csiszoltak vagy festettek, azok süteménnyel, pogácsával, innivalóval, ebéddel támogatták a segítőket.
Köszönjük mindenkinek a segítségét, igazán látványos eredménye lett!
(évkönyv)
2015.09.30.
Közösségi esemény beszámolója
Időpont: 2015.09.23.
Intézményünkben a mai napon lezajlott a Partnerség és hálózatosodás modul, közösségi tér kialakítása nyitó eseménye.
Előzetes feladatként a diákok elkészítették azokat a feliratokat, transzparenseket, amelyeket ezen a napon felhasználtunk.
A program igen sokrétű volt: aszfaltrajz, plakátkészítés, akadályverseny és Tanösvény bejárása szerepelt a feladatok között.
Ezután mindannyian kivonultunk a Vármúzeum előtti térre, ahol egy, a szülőkkel, diákokkal, pedagógusokkal közös flashmob zárta a délelőtt programjait, melyen transzparensen megjelent a rendezvény egyik fő gondolata: SIMONTORNYA „VÁR”!
Sikerült megvalósítani a kitűzött célt: civil szervezetek, intézmények, szülők bevonásával szép és tartalmas eseményt szerveztünk.
(Kossa Istvánné)
2015.09.17.
A PÁLFAI TESTVÉROSZTÁLY FOGADÁSA
2015.09.17-én vendégségbe érkeztek hozzánk a pálfai harmadikasok. Az elmúlt évben mi látogattuk meg őket, így már kicsit ismertük egymást, és nagyon vártuk a találkozást.
Először ismerkedős játékokat játszottunk, majd elmentünk a játszótérre, ahol nagyon jól érezték magukat a gyerekek. Tízórai után a tornateremben fogócskáztunk, majd vegyes csapatokat alkotva kidobóban mérték össze az erejüket a fiúk és a lányok. A nagy csata a fiúk győzelmével zárult, de a lányok sem szomorkodtak.
Mindenki jól érezte magát, és már várjuk a következő találkozást!
(Varga Szilvia)
2015.09.14.
Gyalogtúra a Kápolnához
2015. szeptember 12-én kis létszámú csoport gyűlt össze az iskola előtt. Egy héttel korábban az eső elmosta a túránkat. Ezen a szombat délutánon az időjárás tökéletes volt. A Székelyi úton sétáltunk végig, ahol a gyerekek izgatottan fedezték fel a pincéket, ösvényeket, növényeket és állatokat. A Kápolnát kívül-belül megnézték, felolvasták a feliratokat. Megnéztük Mező Márti néniék barackosát. Itt finom gyümölcsöket kóstoltunk, majd egy Kvíz játék következett, ahol minden jó válasz egy jutalmat ért. A hazafelé tartó úton a résztvevők már a következő kirándulást tervezték. Egy kellemes, vidám délutánt töltöttünk együtt gyerekek, szülők és tanítók.
(Beidekné Bölcsföldi Mária)
2015.09.08.
Tanévnyitó ünnepély
2015. augusztus 31-én délután izgatottan gyülekeztek iskolánk tanulói a tanévnyitó ünnepélyen. A himnusz eléneklése után az óvodások és második osztályosok verseivel hangolódtunk az iskolakezdésre. Ezután Kovácsné Lengyel Ilona intézményvezető ünnepi beszédében köszöntötte az iskolásokat, pedagógusokat, ismertette a tanévvel kapcsolatos fontosabb tudnivalókat, feladatokat. Ünnepélyes keretek között elbúcsúztattuk a nyugdíjba vonuló Pál Kálmán tanár urat, aki átvehette a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet. A Köszönjük Sió! Iskolatáska Programban 17 tanulónk nyert új iskolatáskát, amit itt vehették át. Az ünnepség zárásaként, az intézményvezető mindenkinek jó tanulást kívánt, és a 2015-2016-os tanévet megnyitotta.
(Beidekné Bölcsföldi Mária)
2015.09.01.
Köszönjük, SIÓ!
A Vak Bottyán ÁIG a „Köszönjük, SIÓ!” Iskolatáska Program pályázatán 17 kisdiáknak nyert iskolatáskát. Az idén is a TEMI Fried Művelődési Ház Közhasznú Közalapítványán keresztül ingyen vehették át nyereményüket. Név szerint: Asztalos Adrienn 1.a, Boldizsár Kitti 3.o., Dudar Bettina 1.a, Fung Szabolcs 4.a., Horváth Barbara 1.b, Kara Kitti 3.o., Kiss Gréta 3.o., Kiss József 2.o., Kneisz Benedek Ivó 1.a, Koncz Anita Kinga 2.o., Neubauer Rebeka Etelka 1.b., Őri Alexandra 2.o.,Patai Leila Dorina 4.a, Pfeifer Gábor 1.b, Soós Lídia Dominika 1.b, Szendrei Erik Tibor 1.b. osztályos tanulók. Akik rajzot küldtek be, nem nyerhettek iskolatáskát. A simontornyai gyerekek 101 rajzzal pályáztak, amelyek a Petőfi úti iskola régi szárnyában is megtekinthetők. 2015. július 15-én indult az internetes szavazás a www.koszonjuksio.hu oldal képgalériájában, ahol a 2015. szeptember 30-ig lehet szavazni a rajzokra. A rajzversenyen egyéni közönségdíjakat (1-3. helyezett), a SIÓ egyéni díjat, valamint a SIÓ iskoláknak járó díját, a SIÓBULI-t nyerhetik meg a gyerekek. Aki csak teheti, regisztráljon és szavazzon, naponta minden simontornyai pályázó alkotására! Kérjük és várjuk a simontornyai közönség támogatását!
(Gyurkóné Tóth Irén)