2012.08.23.

Ugrókötél

A mai nap erről szólt,hiszen simontornyai, tolnanémedi és pincehelyi ugróköteles gyerekek részvételével közös edzési napot tartottunk az attalai ugróköteles csoport tagjaival Kaposszekcsőn.
Az egész napos kirándulás keretében kora délutánig edzettünk az attalai gyerekekkel és sok új fogást, elemet sajátíthattunk el. Vásároltunk takony-köteleket is.
Ezúton is köszönjük Tarsoly Tímea edzőnek és a csoport valamennyi tagjának a kedves fogadtatást és a sokrétű törődést. Úgy köszöntünk el,hogy találkozunk ismét a megyei ugróköteles versenyen.
Dombóváron megálltunk egy kicsit és a Múzeumban megtekintettük Krauss Péter nagyon érdekes órakiállítását, valamint a sporttörténeti relikviákat.
Rengeteg újdonsággal, élménnyel és jólesően elfáradva érkeztünk haza.

kép

4 nap a csillebérci fák között

A Tolnanémedi Grundosok Klubja 8 gyerek és 2 ifi vezető részvételével táborozott a csillebérci fák alatt az Országos Grund Találkozó keretében.
20 éve járunk szívesen a gyerek táborokba és az országos gyerek rendezvényekre.
Az elmúlt évben hazahoztuk a Grund Vándorserleget, de ebben az évben sem adtuk ingyen, mert nagyon küzdöttünk érte. Nagy csatákban és szoros versenyben, de győzött a jobbik, a kupát most az Abaúji Grundosok őrizhetik 1 évig.
A sokszínű és érdekes programokban, versenyekben többször a Simontornyai Grundosok tagjaival alkottunk sikeres csapatot.
Az ünnepélyes táborzárón a tolnanémediek ugróköteleztek, a simontornyaiak pedig egy modern tánc- csokrot adtak elő nagy sikerrel.

kép

(Gölöncsér Lászlóné)

2012.08.20.

2012.július 23-27.

Tánctábort tartottunk a Petőfi úti tornateremben. A tábor reggel 8-órától délután 3-óráig tartott, melyre 16 lány jelentkezett. A lányok fegyelmezettségének, és szorgalmának köszönhetően fáradságot nem ismerve, 8-táncot tudtak megtanulni! A táncok betanításában Szálka Alexszandra segített. A gyerekeknek lehetőségük lesz tudásukat bemutatni augusztus 20-i városi ünnepi program keretében.


Csillebérc!

2012.augusztus 9-12. Immár másodjára nyílt lehetőségünk hogy részt vegyünk a Grund találkozón! Kicsit másképp indult a program, mint az elmúlt évben. Az első napot Budapesten töltöttük. Ellátogattunk az Országházba, majd a Budai vár környékén volt a gyerekeknek egy játék, amiből sokat tanulhattak! Késő délután értünk fel a táborba. Az elkövetkező napokban is” sűrű”, de szórakoztató programok vártak ránk. A legsikeresebb program a szervezők jóvoltából kalandparkba mehettünk, ahol kipróbálhattuk erőnket és bátorságunkat. A záró ünnepségen a lányok két tánc bemutatásával nagy sikert arattak!

(Szálka Lajosné)

2012.06.06.

Virágos gyermeknap a felsős napköziben

Nagyon sokat segített az iskola udvarának rendben tartásában idén a három napközis csoport, ők gondozták a virágos kerteket az iskola előtt és az udvaron is egész tanévben. A már meglévő virágokat ápolták, de újakat is ültettek, vetettek. Többször összeszedték önkéntesen a szemetet. Úgy gondoltuk, a szűkös anyagi lehetőségek ellenére megjutalmazzuk őket, így mindegyik csoport kapott 1-1 focilabdát és 4-4 pingpongütőt labdával, amit a gyermeknapon adtunk át.

(Kovácsné Lengyel Ilona)

2012.06.06.

Gyermeknap 2012.
Felső tagozat - Gimnázium

2012. május 25-én délelőtt a Hunyadi úti iskola udvarát belengte a palacsinta és a sült hagyma illata. Úgy terveztük, hogy a tavalyi évben nagy sikerrel megrendezett főzőversenyt idén kiterjesztjük a gimnáziumi osztályokra is, és egy kicsit különlegesebb hangulatot varázsolunk azzal, ha különböző kultúrák, népek, népcsoportok jellegzetes ételeit készítik el az osztályok. A „Népek konyhája” projektnapot kiegészítettük azzal, hogy amíg az ebéd főtt, a hazánkban élő nemzetiségekkel, illetve a környező népek kultúrájával ismerkedhettek játékos formában a gyerekek. A versenyt végül az utóbbira korlátoztuk, mivel az elkészített ételek mindegyike nagyon finomra sikerült, és nehéz lett volna például egy illatos, fűszeres bolognai spagettit egy kiváló bográcsos öhömmel összehasonlítani. A finomságok elkészítésében nagy segítségünkre voltak azok a szülők, akik eljöttek, hogy a gyermekeikkel töltsék ezt a délelőttöt. A hangulat felpezsdítésére az ugróköteles csapat dinamikus műsort adott elő, megmutatták, mit tanultak ebben az évben.
Az állomásokon a 11. g osztály gyűjtötte a legtöbb pontot, jutalmul egy közös fagyizást kaptak az osztályfőnökkel. Nem kellett szomorkodni azonban a többieknek sem, a szülői munkaközösség jóvoltából minden gyerek kapott a nap végén egy-egy jégkrémet.

(Kovácsné Lengyel Ilona)

2012.05.21.

Lázár Ervin Mesemondó Verseny Pálfa

2012. május 4-én a pálfai iskola hagyományaihoz híven meghívta a környező iskolák legügyesebb mesemondóit.
4 kisiskolásunk képviselte intézményünket ezen a versenyen.
Fintor László - 3.b osztály - tanítója:Horváth Istvánné
Géringer Szabolcs - 4.b osztály - Rózsáné Kovács Anna
Lepsényi Klaudia - 4.b osztály - Rózsáné Kovács Anna
Meilinger Norbert - 4.b osztály - Rózsáné Kovács Anna

Nagyon szép eredményt értek el, ezzel is öregbítették iskolánk hírnevét. Büszkék vagyunk rájuk!
Géringer Szabolcs II. helyezés,
Fintor László III. helyezés.

Kísérőjük Horváth Istvánné volt.

(Rózsáné Kovács Anna)

2012.05.16.

Katasztrófavédelmi ismeretek versenye Pakson!

2012. április 23.-án négy 8. g-s és négy 10. g-s tanulónkkal, immár hagyományosan évenként, bár idén új helyszínen megrendezett katasztrófavédelmi versenyen indultunk, ahová Enesei József pedagógus kísérte el a résztvevőinket. A vetélkedést megelőzte az előző héten egy felkészítő délelőtt, a paksi tűzoltóságon.
Mind a két korcsoportban remekül helytálltunk. A kiélezett versenyben egy 4. helyezést és egy kupát érő 2. helyezést értünk el.
Akikre büszkék lehetünk:
8.g.: Balázs Erik, Fésüs Kevin, Szabó Bence, Zsolnai Gábor
10.g.: Kovács Ádám, Kovács Norbert, Molnár Bence, Sülyi I. Richárd

(Enesei József)

2012.05.16.

Közlekedési ismeretek verseny!

Az iskolánkat nyolc tanuló képviselte az évenként megrendezett közlekedési versenyen, amely területi fordulóját Tamásiban rendezték az idén is.
Az alábbi tanulótársaimmal indultunk el: Balázs Erik, Fésüs Kevin, Fésüs Kira, Kiss György, Kranauer Krisztina, Szabó Bence, Varga Vivien és jómagam: Kőmíves Kinga.
Felkészítő és kísérő tanárunk Enesei József volt.
Délutánonként sokat tanultunk és gyakoroltunk. Ebben segítségünkre volt Dobos Zsolt 8.-os tanulótársunk. A kressz verseny egy elméleti feladatlappal kezdődött, majd átmentünk a sportpályára, ahol már várt minket a gyakorlati helyszín. Kaptunk a pálya teljesítésére két jól felszerelt biciklit. Az akadály pályán szlalom, nyolcas, sarokforduló, sávváltás, billenő palló és még sok más nehéz feladat vár ránk.
Ezen az izgalmas versenyen Varga Vivien 8. g-s tanuló harmadik helyezést ért el, míg én Kőmíves Kinga a második helyezést értem el, így ezzel a megyei továbbjutást is kiharcoltam.
Ez a megméretés Bátán volt, amelyen negyedik helyezést értem el, és sok értékes tapasztalattal és ajándékkal gazdagodtam.

(Kőmíves Kinga 8.g-s tanuló)

2012.05.15.

Sárszentlőrincen jártunk

2012. május 11-én Sárszentlőrincre utaztunk, az ottani 2. osztályosokat meglátogatni. Hét kíváncsi tekintetű iskolás fogadott bennünket a tanítójukkal. A közös bemutatkozás után hamar oldódott a hangulat. Szeretettel mutatták be a falujukat. Jártunk az evangélikus templomban, ahol a lelkész történeti ismertetője után megtekinthettük Petőfi Sándor padba vésett kéznyomatát. Ezután a helyi könyvtáros a Petőfi Emlékházba kalauzolt bennünket, aki nagyon szívesen, érdekesen bemutatta az épületet, mesélt Petőfi gyerekkoráról. Ebből az ismertetőből összeállított feladatsort kellett a végén a tanulóknak megoldaniuk, melyet mindenki sikeresen teljesített.
Végül az iskola udvarán a lőrinczi és a simontornyai diákok közösen játszottak egymással.
Szép emlékekkel tértünk haza, és az ősszel mi várjuk őket Simontornyára.

(Schiszler Lajosné, Gyurkóné Tóth Irén)

2012.05.08.

Rajzverseny Tamásiban

A TONIEPSZ Lajtha László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Lajtha László születésének 120. évfordulója alkalmából képzőművészeti pályázatot hirdetett. A simontornyai grafika és kézműves tanszakos tanulók is beneveztek erre a pályázatra. A pályázat 2 részből állt. Elsőként egy önálló alkotást vártak a pályázóktól tetszőleges témában és technikával, maximum A3-as méretben. A beérkezett pályamunkák közül a szakmai zsűri a legjobb 15 pályázót kiválasztotta, akik részt vehettek a második fordulón, amely a Művészeti Iskola rajz termében került megrendezésre április 27-én 13-17 óráig. Ennek témája volt: Improvizáció Lajtha László zenéjére. A grafika tanszakos tanulók közül Molnár Péter Gergő 5.a osztályos és Meilinger Norbert 4.b osztályos tanulót választotta ki a zsűri. A kézműves tanszakosok közül, pedig Tóth Zsófia és Ódor Jennifer 11.g osztályos tanulók versenyezhettek a 2. fordulóban. Sajnos Meilinger Norbert betegség miatt nem tudott részt venni a versenyen, ezért helyette Laube Zsófia 5.a osztályos grafika tanszakos tanulót hívták meg versenyezni. A verseny napján az elkészült alkotásokból kiállítást rendeztek a Tamási Városi Művelődési Központban. A szakmai nap programját díjátadó ünnepséggel zárták 18. 30- kor. Versenyzőink közül Ódor Jennifer megosztott első díjban részesült. Felkészítő tanára Boros Eszter volt. A többi versenyző pedig emléklapot kapott. A feladat nem volt könnyű, de tanulságos volt!

(Gyurkóné Tóth Irén)

2012.05.02.

Mesemondó verseny Tamási 3.-4. osztály 2012.

Április 18-án rendezték meg Tamásiban a regionális mesemondó versenyt 3.-4.osztályosok részére.
Iskolánkat 3 harmadik és 1 negyedik osztályos tanuló képviselte, akik a helyi versenyen a legjobbak voltak.

Fintor László 3.b osztály (tanítója: Horváth Istvánné)
Sersli Hajnalka 3.b osztály (tanítója: Horváth Istvánné)
Péteri Gréta 3.a osztály (tanítója: Kossa Istvánné)
Lepsényi Klaudia 4.b osztály (tanítója: Rózsáné Kovács Anna)

A kedvenc meséjüket mondhatták el a zsűri és társaik előtt.
Sersli Hajnalka III. helyezést ért el, a többiek teljesítményét oklevéllel jutalmazták.
Kísérőjük Horváth Istvánné volt, akinek a tanítványa most is remekül szerepelt. Szívből gratulálok mindkettőjüknek.

(Rózsáné Kovács Anna)

2012.04.27.

Holocaust műsor

2012. április 16-án a Holokauszt emléknapján a 9. g osztály műsorral emlékezett a II. világháború előtt és alatt elhunyt zsidó és más üldözött (cigányok, oroszok, lengyelek, fogyatékosok, homoszexuálisok és a politikai vagy vallási ellenállók, például a szocialisták, kommunisták vagy Jehova Tanúi) áldozatokra. A Holokausztnak nevezett tragikus és példátlan történelmi eseménysor, mindaz, ami a magyar és az európai zsidósággal a nácizmus éveiben történt, a józan gondolkodás számára mindmáig szinte felfoghatatlan. A világháborús zsidóüldözések sosem tűnő sebet ütöttek modern civilizációnk képén: minden áldozatát figyelembe véve a halottak számát a legtöbb becslés 9 és 11 millió közé teszi.

Pilinszky János: Harbach 1944

Újra és újra őket látom,
a hold süt és egy rúd mered,
s a rúd elé emberek fogva
húznak egy roppant szekeret.

Vonják a növő éjszakával
növekvő óriás kocsit,
a testükön a por, az éhség
és reszketésük osztozik.

Viszik az utat és a tájat,
a fázó krumpliföldeket,
de mindennek csak súlyát érzik,
a tájakból a terheket.

Csak szomszédjuk esendő testét,
mely szinte beléjük tapad,
amint eleven rétegekben
egymás nyomában inganak.

A falvak kitérnek előlük
és félre állnak a kapuk,
elébük jött a messzeség és
megtántorodva visszafut.

Térdig gázolnak botladozva
facipőiknek alacsony,
sötéten zörrenő zajában,
mint láthatatlan avaron.

De törzsük már a némaságé.
Magasba mártják arcukat,
feszülten mintha szimatolnák
a messze égi vályukat.

Mert fogadásukra már készen,
akár egy megnyiló karám,
kapuit vadul széttaszítva
sarkig kitárult a halál.

(Menyhártné Szűcs Ildikó)

2012.04.27.

Mesemondóverseny

Április 25-én Tamásiban rendezték meg a kistérségi mesemondóversenyt. A versenyen évfolyamonként a legjobb mesemondók képviselték iskolájukat. Ebben az évben a kedvenc meséjükkel szerepelhettek a gyerekek. Iskolánkat Menyhárt Nóra és Fintor Dávid képviselte az elsősök, Balassa Dorka és Szemes Csenge a másodikosok közül. Mindannyian szépen szerepeltek. Eredményhirdetéskor taroltak a simontornyaiak,az elsősök közül Menyhárt Nóra III.a másodikosok közül Szemes Csenge II. Balassa Dorka III.helyezést érte el. Gratulálunk Nekik!

kép

(Varga Szilvia)

2012.04.27.

Papírgyűjtés 2012.

Április 26-án az alsó tagozaton megszerveztük a tavaszi papírgyűjtést. A szülők és a gyerekek lelkes munkájának köszönhetően 11.292kg papírt gyűjtöttünk.

(Varga Szilvia)

2012.04.23.

A Föld napja az iskolában
2012. április 21. szombat

A munkanap-áthelyezések közül mindannyian a többnapos ünnepeket élvezzük jobban, mint azokat szombatokat, amikor a szabadnapot le kell dolgozni. Idén több ilyen is van. Április 30-át 21-én szombaton, hétfői munkarend szerint dolgoztuk le.
A Föld napja közelsége miatt úgy döntöttünk, projektnapot rendezünk, egyrészt hátha nagyobb kedvvel érkeznek iskolába a gyerekek szombat reggel, másrészt pedig a nevelési céljaink között kiemelten fontosnak tartjuk a környezetünk védelmét.
A nap központi témája a VIRÁG volt, a virágokhoz kapcsolódó érdekes feladatokkal készültek a pedagógusok a tanórákra. A biológiások helyzete volt talán a legegyszerűbb, de mindenki feltalálta magát: matematikából a kombinatorikai feladatokat virágos példákon gyakorolták, irodalom órán virágénekeket elemeztek, az alsósok vetélkedőt készítettek.
Az utolsó tanórán az összes osztály kitakarította a neki kijelölt területet iskolaudvaron, valamint az épületek környékén, a Sportcsarnok és a Vár körül, valamint a játszótéren is. Igazán elszomorító volt, hogy a 10. g osztály a Hunyadi utcában két nagy zsáknyi szemetet gyűjtött, ami főleg a Piac tér melletti árokból került elő.
A rövid távú céljainkat láthatólag elértük, mindenki komolyan vette a feladatát, örült, hogy a munkája révén a környezete tisztább lett. Hosszú távon pedig remélhetőleg sikerült egy kis lépéssel közelebb érni ahhoz, hogy a gyerekek környezettudatos, a természetet óvó felnőtté váljanak.

(Kovácsné Lengyel Ilona)

2012.04.13.

Cecei mesemondó verseny, alsó tagozat

Az idei tanévben is megrendezésre került március 30-án a cecei általános iskolában az Illyés Gyula mesemondó verseny.
A versenyre magyar műmesével lehetett nevezni, verses mesét nem lehetett előadni.
A mi iskolánkból 8 tanuló nevezett e versenyre. A tanult meséjük illusztrációja volt a nevezési lap.

1.a

  1. Fintor Dávid
  2. Menyhárt Nóra

2.b

  1. Balassa Dorka
  2. Szemes Csenge

2.a

  1. Megyeri Réka

3.a

  1. Péteri Gréta

3.b

  1. Lepsényi Barbara
  2. Sersli Hajnalka

4.b

  1. Meilinger Norbert
  2. Lepsényi Klaudia

Kísérőjük Horváth Istvánné volt. Helyezést nem értek el a tanulóink, de a zsűri nagyon megdicsérte őket és egy közös oklevéllel tértek haza.

(Rózsáné Kovács Anna)

2012.04.13.

Kiszehajtás

Virágvasárnap a lányok egy szalmabábut menyecskeruhába öltöztettek, majd végigvitték a falun, aztán levetkőztették, a szalmát pedig a vízbe dobták vagy elégették. A szalmabábut kisze, kiszi, kiszőce, kiszice, kice, kicice, kicevice, banya, villő elnevezéssel illették. A lányok virágvasárnap litánia után öltöztették a kicét az elmúlt év őszén és az az év farsangján férjhezment menyecskéktől kölcsönkért ruhába. Az egyik lány felkapta a bábut, magasra emelte, és a többiek kíséretében, énekelve mentek a kertek mögötti patakhoz:

Kicevice, villő!
Maj’ kiviszük kicevicét, villő!
Maj’ behozuk a ződ ágat, villő!
A lányokrë jó szerencsét, villő!

Majd azokat a menyecskéket is „kiénekelték”, akik a bábu felöltöztetéséhez ruhát kölcsönöztek, vagy akik a kölcsönzést megtagadták. A levetkőztetett bábut a vízbe dobták. Itt a vizes szalmával arcukat is megdörzsölték, hogy egészségesek legyenek, ne legyenek szeplősek. Ahol folyóvíz nem volt, a bábu szalmáját elégették. A magyarázatok szerint az is gyakori cél volt, hogy a lányok férjhez menjenek, továbbá hogy a bábuval együtt kivigyék a faluból a dögöt, a betegséget.

Ezt a népszokást elevenítik fel már több éve a simontornyai hagyományőrző csoport tagjai a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap végén.
Az idén is énekelve érkeztek a Petőfi úti iskolába. Hozták a szalmából készített bábut. Minden osztálytól énekelve valami ruhát kértek, amelyekkel felöltöztették a kiszét.
Ezután az egész iskola kíséretében kimentek a Sió partra, ahol egy remek táncos műsor után vízbe dobták.
Vezetőjük Dolovainé Gyarmati Erzsébet pedagógus, aki kitartó munkával nagyon sokat tesz azért, hogy a néphagyományokat a mai fiatalok se felejtsék el.
Ez a mostani produkciójuk is nagy sikert aratott. Köszönjük Erzsikének és a táncosainak, hogy egy rövidke időre visszaröpítettek bennünket a múltba.

(Rózsáné Kovács Anna)

2012.04.12.

Két keréken - Közlekedj Okosan! - Érj haza!

E hármas jelszó jegyében rendeztük meg a Tolna Megyei Baleset-megelőzési Bizottság támogatásával az 5-dik és 6-dik osztályos csapatok játékos vetélkedőjét.
Az izgalmas versenyben kiderült az is,hogy a vakon kerékpározást megtestesítő vakon cipőkeresés egyáltalán nem egyszerű feladat.
A kerékpár tartozékait rejtő betűfejek igazi kihívást jelentettek. De a KRESZ táblák ismerete könnyű feladatnak bizonyult.

"Maguk a versenyben szerzett pontszámok is azt bizonyítják,hogy ez a korosztály érett a közlekedésben való felelősségteljes részvételre. A gyerekek szabálytudata kialakult. Innentől kezdve nincs más tennivaló, csak be kell tartani a szabályokat" - értékelte a játékos vetélkedőn részt vevő csapatok teljesítményét Bótáné Kiss Gabriella a Baleset-megelőzési Bizottság megyei vezetője és átadta az általuk biztosított ajándékokat.

A verseny legjobbjai voltak:

I. helyezett: Ambrus Beatrix, Aumann Mathias, Balogh Patrik
II. helyezett: Györe Fanni, Máté Balázs, Stircz Attila, Molnár Gergő
III.helyezett: Molnár Virág, Császár Bettina, Fehér Tímea, Horváth Tímea

(Gölöncsér Lászlóné)

2012.04.12.

Költészet napi gálaműsor - 2012

Minden ünnep szebbé válik egy vers meghallgatásával, egy iskolai megemlékezés pedig elképzelhetetlen az irodalmi alkotások adta ünnepélyes hangulat nélkül. Április 11-én, József Attila születésnapján magát a költészetet, a verset, az irodalmi alkotásokat ünnepeltük intézményünkben. Ismét meghívtuk a tagintézményeink képviselőit is. Csehóné Kiss Dalma magyar-történelem szakos kollégánk köszöntő szavai után elhangzottak az elmúlt egy év legsikeresebb produkciói a Művelődési Ház színpadán. Az eddigiekhez képest jóval több vidám alkotást hallottunk, aranyos állatokról, tréfás élethelyzetekről szólt a versek jó része. Népdalok, megzenésített József Attila vers és egy szívhez szóló modern dal tette változatossá a műsort. Zárásként megzenésített Petőfi-verseket adott elő a simontornyai felső tagozat és gimnázium tanulóinak kis csoportja. Az eltérő életkorú előadók, a különböző műfajok igazán színessé, szórakoztatóvá varázsolták ezt a délutánt.

(Kovácsné Lengyel Ilona)

2012.04.11.

Rajzpályázat

A Dr. Oetker országos Rajzpályázatot hirdetett óvodák és általános iskolák részére „Rajzolj karácsonyi ajándékot az SOS Gyermekfalvakban élő gyermekek és/vagy családok számára!” címmel. A Rajzpályázat fődíja 1.000.000.- Ft volt. Legalább 25 rajzot kellett feltölteni a www.tamogatjukacsaladot.hu oldalára. A rajzokra 2012. január 15-ig lehetett szavazni. A Vak Bottyán ÁMK alsó tagozatos tanulói közül 57-en pályáztak 59 rajzzal. A pályázat nemcsak a SOS Gyermekfalvak lakói részére szolgált meglepetéssel, hanem a rajzok beküldői is elismerésben részesültek! Április 4-én minden simontornyai pályázó Tigris vaníliaízű és csokoládéízű pudingot kapott ajándékba. Valamint az intézményünk közösségét a megadott témakörben kimagasló pályamunkái és összefogása elismeréseként a Dr. Oetker oklevéllel jutalmazta.

(Gyurkóné Tóth Irén)

2012.04.10.

Pillich emlékműsor 2012.

Mint minden évben most is április elején /2-án/ emlékeztünk Pillich Ferenc tudós gyógyszerészre, aki a városunk egyik büszkesége.
Tudományos munkájával öregbítette Simontornya hírnevét.
Tóthné Unghy Ilona, iskolánk igazgatója nyitotta meg az ünnepséget.
Az emlékező műsort Kossa Istvánné tanító állította össze és tanította be a 3.a osztályos tanulóknak. A dekorációt tanítópárja Salamonné Andráskó Borbála készíttette a szereplőkkel.
Minden osztályt 2-2 tanuló képviselt.
A műsor Pillich Ferenc életútjáról, munkásságáról szólt. Versek és dalok tették színesebbé az előadást.
A jelenlévők figyelmesen hallgatták, majd tapssal jutalmazták a szereplőket.
Az intézményünk vezetője két kisdiákkal az oldalán megkoszorúzta a tudós emléktábláját, amely a jelenlegi gyógyszertár falán van.
Ezen a délelőttön is megálltunk néhány percre és méltóan emlékeztünk városunk egykori híres lakójára.

(Rózsáné Kovács Anna)

2012.04.03.

Környezetvédelmi vetélkedő

A Grund klubhálózat által szervezett Zöld-Szem Pont országos rendezvénysorozat március 30-án Mezőszilasra érkezett. Iskolánk 4 csapattal nevezett a rendezvényre. A csapatok 10-10 főből álltak, első osztálytól a hatodik évfolyamig szerepelhettek a gyerekek. A program célja az életminőség megváltoztatása, a környezet védelme és a környezet felé mutatott magatartás által, azaz a környezettudatos viselkedés formák elsajátítása és gyakorlása a gyerekek körében. Mindezt a rendezők a gyerekek életkori sajátosságaihoz alkalmazkodva, játékos formában, nagyon ötletes feladatokkal, csapatmunkát, összetartást igénylő feladatokkal valósították meg. A gyerekek nagyon élvezték a feladatokat, és a játékok által biztos vagyok benne, hogy jó pár hasznos információval, tapasztalattal gazdagodtak. Ha csak pár apró ötletet jegyeztek meg, és alkalmaznak ezután, akkor is komoly lépéseket tettek a környezetvédelem, a takarékosság, a szelektív hulladékgyűjtés... ZÖLD útján. A szervezők uzsonnával, légvárral, trambulinnal, játékokkal, kézműves foglalkozásokkal tették még felejthetetlenebbé számunkra ezt a délutánt.

kép

(Varga Szilvia, Mező Márta)

2012.03.20.

Kenguru verseny az alsó tagozatban

Március 19-én hétfőn 10 órától került sor a KENGURU NEMZETKÖZI MATEMATIKA VERSENY lebonyolítására a 4. b osztály termében. A verseny a 3. és 4. órát érintette, ezért a résztvevő tanulók az említett két óráról igazoltan voltak távol. A 2.osztályosok 45,a 3.-4.-esek pedig 60 percig dolgozhattak. A megoldásokat és a helyezéseket majd az interneten a szervezők honlapján nézhetjük meg.
Részvevők:

2. a 2. b 3. a 3. b 4. a 4. b

A versenyt felügyelő és lebonyolító pedagógus: Rózsáné Kovács Anna volt. A kész megoldásokat Máté Imre tanár úr továbbította a szervezőknek.
Remélem a tavalyihoz hasonlóan most is jól szerepeltek a diákjaink,számot adva matematikai tudásuknak..
Rózsáné Kovács Anna

(Rózsáné Kovács Anna)

2012.03.19.

Megemlékezés a kommunista diktatúra áldozatairól

2012. február 24-én emlékeztünk meg iskolánkban a kommunista diktatúra áldozatairól. A megemlékezést a 9.g osztály tanulói tartották, felidézték a diktatúra borzalmait, rövid filmes bemutatóval, verssel, visszaemlékezésekkel hívták fel tanulótársaik figyelmét a szörnyű eseményekre.

(Menyhártné Szűcs Ildikó)

2012.03.16.

Március 15-i megemlékezés az alsó tagozatban

Március 14-én, 11 órakor tornatermünkben ünnepi megemlékezést tartottunk. A 4.a osztályosok segítségével felidéztük a ’48-49-es eseményeket. A műsort Vinczéné Farkas Gyöngyi állította össze és tanította be tanítványainak. A gyönyörű dekorációt Kovács Tünde napközis nevelő készíttette diákjaival. A szép zenei betétek emelték az ünnepi hangulatot. A kokárdát viselő kis közönség vastapssal jutalmazta az előadókat. Mind a műsor, mind a dekoráció méltó volt ehhez a szép nemzeti ünnepünkhöz.

(Rózsáné Kovács Anna)

2012.03.12.

Mesemondó verseny, alsó tagozat

Az idei tanévben március 6-án délután rendeztük meg a házi mesemondó versenyünket. A verseny szervezője és lebonyolítója Beidekné Bölcsföldi Mária. Összesen 27 kisdiák vett részt a versenyen. Bármilyen mesével készülhettek. Nagy öröm számunkra, hogy tanulóink közül sokan olvasnak mesét és szívesen elmondják közönség előtt is. Kellemes élményt szereztek a szüleiknek, tanítóiknak és pajtásaiknak.

A zsűri tagjai:

Helyezések:

A helyezettek közül kerülnek ki azok, akik a cecei Illyés mesemondó versenyen képviselik az iskolánkat.

(Rózsáné Kovács Anna)

2012.03.05.

Végre farsangoltak az 5-6. osztályosok is

Néhány héttel korábbra terveztük a farsangi mulatság megrendezését az 5-6. osztályosoknak, de az időjárás és az útviszonyok miatt március 2-ára halasztottuk. Ami késett, nem múlott, a gyerekek várakozása csak fokozódott, és egy remek hangulatú buli kerekedett ezen a délutánon. Megalapozta mindezt Szálkáné Márti néni a táncoslányaival együtt, akik előadták az Apácashow című produkciójukat. Ezután felvonultak az egyéni jelmezesek, köztük a klasszikusnak mondható Bohóc, Boszorkány, Udvarhölgy, de egészen egyedi is akadt köztük, például az Elefánt a porcelánboltban, vagy a győztes Traktoros, aki egy remek kartontraktorral érkezett, aminek a hátsó lámpái még világítottak is. Az egyéni jelmezek bemutatása után Gölöncsérné Erzsi néni vezetésével az ötödik osztályos napközisek egy filmforgatáson játszódó vidám jelenete következett. Az elmaradhatatlan diszkó zárta a programot, közben gazdára talált a tombola fődíja, a gyönyörű nyuszis torta, és még sok egyéb nyeremény is. Köszönettel tartozunk a szervező pedagógusoknak, a segítő szülőknek!

(Kovácsné Lengyel Ilona)

2012.03.05.

Ugrókötelesek

Gölöncsér Lászlóné pedagógus vezetésével október vége óta edzenek a több mint 20 gyereket számláló ugróköteles csoport tagjai. A napokban egy nyilvános edzésen mutatták, hogy eddig mit tanultak, hol tartanak a felkészülésben. Az iskola tornaterme szűknek bizonyult, nagyon sok szülő és érdeklődő vett részt az eseményen, a gyerekek a bordásfalra is felmerészkedtek, onnan nézték társaik ügyességét. A vendég Tolnanémedi Csimota Ugróköteles csoport gyerekei színpompás, műsorral léptek fel. Látszott, hogy Ők már több éve magas színvonalon űzik ezt a látványos, kitartásra, csapatszellemre, ügyességre nevelő sportot. A tervek szerint rövidesen, nagyobb közönség előtt is bemutatják ügyességüket, egy megyei férfi bajnoki kézilabda mérkőzésen, ahol nem ritka a 150 feletti néző.

(Varga László)

2012.02.23.

Dr. Kocsis András előadása

2012. január 25.-én gimnáziumunkba látogatott dr. Kocsis András egyetemi docens, aki a Pannon Egyetem Germanisztika karán tanít. Színvonalas előadást tartott gimnáziumunk német nyelv iránt érdeklődő tanulóinak elsősorban a német nyelv tanulásának fontosságáról. Röviden bemutatta a germanisztika szakot és az egyetemet. Előadásában kitért a németek, osztrákok és a magyarok a XIX. század végi és XX. századi kapcsolatára. Emellett beszélt az Osztrák-Magyar Monarchia idején Magyarországon élő német nemzetiségek életéről, híres történelmi személyekről, akik német nemzetiségűek voltak ugyan, de sokat tettek a magyarság fejlődéséért, boldogulásáért. Az előadás végén könyvjelzőkkel és tájékoztatóanyaggal jutalmazta a figyelmes és érdeklődő hallgatóságot, és ígéretet tett, hogy a jövőben is felkeresi intézményünket.

(Menyhártné Szűcs Ildikó)

2012.02.07.

Farsangi bál, alsó tagozat 2012

Ebben a tanévben is közös farsangi mulatságot rendeztünk a Művelődési Házban február 03-án.
Az SZMK megbeszélésen minden osztály vállalt feladatot az előkészítésből és a lebonyolításból is. Az első osztályosok szülei a tombolák árusítását, a másodikosoké a tombolatárgyak vásárlását,csomagolását, a harmadikosoké a büfé előkészítését ,lebonyolítását,a terem feldíszítését, a negyedikeseké pedig a beléptetést és a rendfenntartást valamint a tombolajegyek elkészítését.
A bál 4-kor kezdődött. A gyerekek belépője néhány szendvics vagy sütemény volt. Szabó Zsolt polgárőrparancsnok és kollégája segítette a szervező szülők munkáját. Ezúton is köszönöm nekik, hogy mindig számíthatunk rájuk.
A műsorvezető Horváth Istvánné Klárika volt, aki fantasztikusan oldotta meg ezt a feladatot. A tréfacsinálásban Fintor Lacika volt a „segédje”.Nagyon jól ráhangolták az egész társaságot a mulatságra. A zenét Herczeg Lajos és társa szolgáltatta, jó hangulatot csináltak a változatos zenéjükkel.
Az osztályok sorban felvonultak, bemutatkoztak a színpadon. A jelmezek nagyon ötletesek, szépek voltak, ami a szülők munkáját dicséri. Amíg a zsűri tanácskozott a gyerekek táncoltak. Kis idő múlva döntésüket Tóthné Unghy Ilona igazgató, a zsűri elnöke ismertette. Elmondta, hogy nagyon nehéz volt dönteniük, mert a legtöbb jelmez fantasztikus volt. Láthattunk gólyafészket, Rubik kockát, sárkányt, virágárust, kiscsibét, pillangót, sajtkukacot, stb. Ezek mind a szülők ötletességét, ügyességét dicsérték.
Minden osztályból a legötletesebbnek talált jelmezes kapott apró ajándékot. A 4.b-sek különdíjat kaptak, egy tortát,mert a beöltözés 100%-os volt. A „101 kiskutya”-’t jelenítették meg. Osztályfőnökük és a napközis nevelőjük pedig a kutyaszülők voltak.
Az eredményhirdetés után a 4.osztályos napközisek tánccsoportja szórakoztatott minket. A táncot napközis nevelőjük,Kovács Tünde tanította be. Nagy sikert arattak a produkciójukkal.
Tánc és játékok váltották egymást a délután során. Varga Szilvia tanító volt a játékmester. Ezekben a szülők és a pedagógusok is aktívan részt vettek. A büfében nagy volt a forgalom. Az otthon készített finom süteményeket, szendvicseket jó étvággyal fogyasztották a kis bálozók.
Nagyon jó hangulatban telt el a délután, illetve kora este. Erre a legfőbb bizonyíték, hogy a gyerekek nem nagyon akartak még 8-kor sem hazamenni.
A szülők adományaiból a gyermeknapra szeretnénk egy emlékezetes napot szervezni a tanulóinknak.
Kollégáim és a magam nevében köszönetet mondok minden szülőnek,mert segítségükkel egy ilyen tartalmas, vidám délutánt tölthettek el a kisdiákjaink ezen a napon. Külön köszönet Megyeri Réka édesanyjának akitől az összes üdítőt ingyen kaptuk, valamint Molnár Szabolcs és Dia, Géringer Szabolcs, Sersli Hajnalka, Csibor Laura anyukájának és Csóka Lászlónénak a gyönyörű és finom tortákért..
Remélem, hogy jövőre is hasonló összefogással és hangulatban tudjuk majd a farsangi mulatságunkat megtartani.

(Rózsáné Kovács Anna)

2012.01.19.

Grafikások, kézművesek kiállítása

2012. január 16-án hétfőn, harmadik alkalommal nyitotta meg Rill Mária a Lajtha László Alapfokú Művészetoktatási Tagintézmény igazgatóhelyettese a simontornyai kézműves és grafika szakos tanulók bemutatkozó kiállítását, melynek anyaga e tanév első félévi munkákból készült. A kiállításnak a Fried Művelődési Ház biztosított helyet. A kézműves tanulók felkészítő tanára Boros Eszter és a grafika szakos tanulók felkészítő tanára Gyurkóné Tóth Irén szervezte ezt a kis bemutatkozó kiállítást. Péteri Gréta 3.a osztályos szavalatával, Váczi Enikő és Géringer Szabolcs 4.b osztályos tanulók, pedig énekükkel színesítették a megnyitót. Rendezvényünket megtisztelte jelenlétével intézményünk igazgatóhelyettese, Kovács Jánosné Lengyel Ilona, Rózsáné Kovács Anna vezető tanító és Varga László újságíró is. Vendégeink közül írtak is pár elismerő szót a vendégkönyvbe. Szép számban voltak jelen szülők és érdeklődők is.

(Gyurkóné Tóth Irén)

2012.01.20.

Karácsony az iskolában

Minden évben igyekszünk az iskolában is ünnepi hangulatot teremteni a karácsony közeledtével. Néhány osztály mézeskalácsot készített, az alsósok fenyődísz versenyt szerveztek, több helyen az osztálytermekbe is karácsonyi díszítés került. Gyönyörű fenyőfákat kaptunk ajándékba Molnár Lajoséktól, melyeket ezúton is köszönünk. 2011 utolsó tanítási napján minden tagozat ünnepelt, ki-ki a saját szokásai szerint. Az alsósok és az 5-6. osztályok műsoraival indult a program. Horváth Istvánné tanító a 3. b osztállyal betlehemes játékot adott elő, Kovács Tünde a negyedikes napközisekkel vidám hangulatú táncprodukciót mutatott be, az ötödikesek Pordány Ilona felkészítésével ünnepi versekkel, énekekkel készültek, Szálka Lajosné tánccsoportja két remek műsorszámmal szórakoztatta a kicsiket. A gimnáziumban hagyomány, hogy minden osztály hozzátesz egy rövid kis műsorral az előadáshoz, így igazán változatos lett idén is a gimnazisták programja.
A karácsonynak a hagyomány szerint elengedhetetlen tartozéka az ajándékozás. Ebben az évben is kapott minden diák egy szép édességcsomagot a simontornyai önkormányzattól, melyet a Polgármester Asszony és Zsolnai István képviselő kedves szavai után kaptak meg a gyerekek. Az eddigiektől eltérően idén a nehéz gazdasági helyzet ellenére a gimnázium minden diákja örülhetett a csomagnak, a szülői munkaközösség jóvoltából még a legnagyobbak, az intenzív tagozatosok is.

(Kovácsné Lengyel Ilona)

2011.12.12.

MADÁRKARÁCSONY

A tél közepe felé haladva egyre csökken a hazánkban telelő madarak fellelhető tápláléka.
A cinkéknek, a rigóknak, a harkályoknak, a zöldikéknek, a meggyvágóknak vagy a pintyeknek különösen január és február hónapban egyre nagyobb szükségük van a madáretetőkben fellelhető eleségekre.
Segítsük életben maradásukat!
Az ötödikes napközisek feldíszítették a városban a madarak karácsonyfáit a Pillich-sétányon, a Hunyadi úti iskolában és a Posta előtt.
A madárkák örömmel veszik az Önök díszítő elemeit is:
Cinege golyó, mogyoró füzér, alma- és tepertő füzér, madárkalács, fél dió, kukoricacső, szalonna… és eleség az etetőkbe.

KARÁCSONYFA

Szobám
sarkában a
békesség fája
zöld ruháján sok
ezernyi szín, alatta fénylő
melegségben a gyermeki világ
játszani hív. Játszani, játszani,
békében játszani gyermekem veled
hagy játsszam még, körültáncolom veled
a világot most, mikor mindenki érzelme ég.
Nézem a fámat és egyre jobban érzem a fenyő
illatát, töprengem azon, hogy milyen jó lenne, ha
örök maradna ez éjszakám. Csillagszórók a gallyak
csúcsán szórják a karácsony csillagát, béke csillagok
röpdöső fényei
szobámból
szálljatok
mind tovább.

(Gölöncsér Lászlóné)

2011.12.04.

Szalagtűző a rendező osztály szemével

Az idei tanévben a szalagtűző szervezése az eddigieknél is összetettebb feladatnak ígérkezett. Most 3 végzős osztályunk van, a 13.g, a 12.i/3. és a 12.i/2., míg „ballagtató” osztály csak egy. Így mi 12. g.-sek igyekeztünk teljesíteni a különböző kéréseket, és mindent megszervezni e különleges napra. Nehezítette a munkát, hogy a Művelődési Ház az új rendelkezések szerint csak 200 főt fogadhat be egyszerre zenés-táncos rendezvényeken. Végül 2 külön programban 2011.november 25-én 17 órakor az intenzív gimnazistáknak, majd 19 órakor a hatosztályos gimnazistáknak tartottuk meg az ünnepélyt.
Nagyon sokat dolgoztunk, és rengeteg segítséget kaptunk, amit ezúton is köszönünk szüleinknek, tanárainknak, az iskolai dolgozóknak, a simontornyai vállalkozóknak, a Fried Művelődési Ház dolgozóinak, a Pillich Szakképző tanárainak.
A műsor nagyon szép volt, aki a bálon is ott maradt az jót mulatott a Sprint zenekar muzsikájára, aki pedig megéhezett vagy megszomjazott az a büfében töltődhetett fel. Éjfélkor a tombolán több, mint 60 értékes nyereményt sorsoltunk ki, majd még hajnalig táncoltunk.
A bevételből álljuk még a ballagás költségeit, és a maradékot félretesszük a mi szalagtűzőnkre. Már alig várjuk, hogy mi lehessünk az ünnepeltek.

(Molnárné Bereczki Annamária és a 12.g. diákjai)

2011.11.23.

Pályaválasztási Kiállítás!

A Munkaügyi központ szervezésében 2011. november 17-18.-án Szekszárdon a Pályaválasztási kiállításon és tanácsadáson vettünk részt. A kiállítás első napját tizenhét simontornyai 8. osztályos tanulóval Enesei József pedagógus felügyelete mellett látogattuk meg. A második napon az osztály másik felével a pincehelyi tagintézmény tanulóival karöltve, akiket Fülöpné Veres Mária pedagógus felügyelt, képviseltettük magunkat. Harminchat kiállító intézmény mutatta be kínálatát az oktatási palettájukról. Láthattunk smink- és frizura bemutatót, beszélgethettünk ott tanuló diákokkal és tanárokkal, illetve ízelítőt kaptunk némely iskola kulturális életéből. Nagy paksaméta prospektussal gazdagodtunk.
Igen hasznos és szórakoztató volt a kiállítás, sokat profitálhatunk az ott szerzett tapasztalatokból és információkból.

(Enesei József)

2011.11.18.

Múzeumi órák 2011. ősz---alsó tagozat

Ebben a tanévben is minden osztály részt vett a Várban tartott múzeumi foglalkozásokon.
Az előző évekhez hasonlóan Máténé Klárika most is fantasztikus dolgokkal várta a gyerekeket. A kisebbeknek a Várat mutatta be, játékosan,érdekesen,a nagyobbak pedig egy történelmi társasjátékon egy érdekes utat járhattak be. A továbbhaladáshoz feltétel volt bizonyos tudás, persze a szerencse is szerepet kapott.
Ezt a játékot Klárika készítette, a mellékelt fotókon látható is.
Minden diák és tanító tudásban gyarapodva , élménnyel gazdagodva hagyta el a múzeumot.
Nagyon köszönöm Klárikának a magam és tanítványaink nevében ezeket a felejthetetlen órákat.

(Rózsáné Kovács Anna)

2011.11.18.

Vak Bottyán nap az alsó tagozatban

Ebben az évben vendégek nélkül emlékeztünk meg iskolánk névadójáról, Bottyán János kuruc generálisról.
A gyülekező után 9 órakor a 4.a osztályosok műsorát néztük meg. Vinczéné Farkas Gyöngyi tanította be a műsort. Ezúton is gratulálok neki. Neki és az osztályának köszönhetően az idén is méltóképpen emlékezhettünk Vak Bottyánra.
Az ünnepség után megkoszorúztuk a folyosónkon található mellszobrot. Iskolánk igazgatója, Tóthné Unghy Ilona ismertette az előző napi szavaló- és népdaléneklési verseny eredményét. Nagy tapssal jutalmazták a gyerekek a helyezett pajtásaikat.
Ezután minden osztály elindult, hogy végigjárja azt a múzeumi tanösvényt, amelyet Máté Imréné, Klárika állított össze. Onnan indultunk, ahonnan Vak Bottyán is indította csapatait. Több száz év elteltével a hálás utódok ezzel is emlékeztek hős elődeikre.
Az 1.-2. osztályosoknak minden állomáson a tanítójuk mesélt valamit arról a nevezetes épületről, vagy helyről, amely Simontornya jellegzetessége.
A 3.-4. osztályosok 2-2 csapata önállóan járta végig a tanösvényt és oldották meg a helyhez kapcsolódó feladatokat. Minden állomáson egy-egy betű volt a jutalom,amit beírhattak a kapott rácsba.
A hideg idő sem szegte kedvüket, majdnem minden csapat megtalálta a végső megoldást, ami Rákóczi mondása Vak Bottyánról:
„Szerette a népet, igazságot szolgáltatott nekik mindenben, ha igazuk volt.”
Mindannyian új ismereteket szereztünk a városunkról, és jobban megismertük iskolánk névadóját.

(Rózsáné Kovács Anna)

Vak Bottyán nap a felsőben

November 11-én, pénteken a felső tagozatosok Vak Bottyánról, iskolánk névadójáról elnevezett nap alkalmából játékos délelőttön vehettek részt a sportcsarnokban. Mi, tanárok interaktív játékokkal készültünk a gyerekek szórakoztatására, hogy méltóképpen emlékezetessé tegyük számukra a napot. A játékok közt gondolkodtató és sportos feladatok is szerepeltek.
A tanulók csapatokat alkottak, nevet választottak és az alábbi állomásokon folytathattak pontgyűjtő versenyt. (Az állomások felkeresési sorrendje nem számított.)

1. Szabadi Marika nénivel el kellett készíteni a menetleveleket. Minden csapat félkész menetlevelet kapott, és a tagjai kreativitásának megfelelően díszítették egyénivé.
2. Egy leírás alapján Vak Bottyán zászlaját készítették el. Meg kellett felelni a leírásnak, de a képzelet is szárnyalhatott.
3. Misór Eszter tanár nénivel memória játékban tehették próbára megfigyelőképességüket.
4. Pordány Ica néninél egy szöveg tanulmányozása segítségével keresztrejtvényt lehetett megoldani Vak Bottyán életéről, továbbá
5. Mozaik játékkal idézeteket kellett összerakni arról, hogy hogyan emlékeztek Bercsényi Miklós és II Rákóczi FerencVak Bottyánról.
6. Csapó Kamilla néni és a férje lehetőséget adott arra, hogy íjászkodásban is összemérjék erejüket a csapatok.
7. Szabadi István és Balassa Zoltán tanár bácsiknál kidobózásban küzdöttek meg egymással a csapatok.
8. Pál Kálmán tanár bácsinál volt az utolsó feladat, a 1711 m-es futás. Itt a csapatoknak 3 képviselőt kellett választani, akik lefutották a távot. A többiek a pálya szélén drukkoltak a futóknak.
A versenyeket az 5. a fiú csapata nyerte, nem sokkal maradtak le a 6. b osztályosok, a 8. osztályos fiúk állhattak a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.
Tanárok és diákok egyaránt fáradtan, de élményekben gazdagodva mentünk haza.

(Pordány Ilona)

Vak Bottyán nap a gimnáziumban

Hagyományaink szerint ünnepélyes megemlékezéssel indult a Vak Bottyán nap a gimnáziumi és a felső tagozaton. Pál Attila osztályfőnök vezetésével a 7. g osztály idézte fel iskolánk névadójának életét, vitézségét egy színes emlékműsorral.
Ezután a gimnazisták rendezvényei két helyszínen zajlottak. A 7. g és a 8. g osztályok a Vármúzeumban töltötték a délelőttöt. Erre a programra meghívtuk a pálfai és a pincehelyi tagintézményeink felsős diákjainak 7 – 7 fős csapatát is. Máténé Klárika szervezésében egy remek hangulatú vetélkedőn vettek részt a diákok. A korabeli fegyverek felismerése, rejtvények, célbadobás, mocsárjárás imitálása, képfelismerés, és néhány vidám, beugratós feladat is szerepelt a repertoárban.
A többiek a Hunyadi úti épületben mérte össze erejét, tudását. Minden osztálynak egy-egy gyakorlati és elméleti feladatot kellett összeállítni a többiek számára. A gyerekek és az osztályfőnökök kreativitása megmutatkozott a feladatokban, különbözős témájú kvízkérdésekkel, íjászattal, kártyavárépítéssel tették próbára egymást.
A nap végére szervezett 1705 méteres futásra sajnos kevesen jelentkeztek, jövőre megpróbálunk nagyobb hírverést csinálni ennek a programnak, jó lenne, ha hagyományt tudnánk teremteni ebből a rendezvényből. Az abszolút győztes a 10. g osztályos Nagy Tamás lett, aki 2 perc 16 másodperc alatt futotta le a távot.
Az osztályok közötti versenyt a 12. g nyerte meg, a második a 11. g, a harmadik a 9. g osztály lett.

(Kovácsné Lengyel Ilona, Máté Imre)

Népdaléneklési verseny

November 10-én délután tartottuk a Vak Bottyán ÁMK tagintézményeinek hirdetett népdaléneklési versenyt. Összesen 26 jelentkező volt, a legtöbben alsósok. A zsűri tagjai: Doffkayné Kalász Andrea, tanár; Balássyné Bárdos Alice, tanító; Patkós Gyuláné, tanító.
Az énekeseket arany, ezüst és bronz minősítéssel jutalmazták.
Az „aranyosok”:

- Németh Gréta 2.a (Felkészítő tanító: Gyurkóné Tóth Irén)
- Oroszi Nikoletta 4.b (Felkészítő tanító: Nagyné Reisz Éva).
- Molnár Anna Zsófia 2.b (Felkészítő tanító: Varga Szilvia)
- Orosz Fanni – Tolnanémedi (Felkészítő tanító: Balássyné Bárdos Alice)
- Tóth Bettina – Pálfa (Felkészítő: Patkós Gyuláné tanító)
- Torma Gabriella – Pálfa (Felkészítő: Patkós Gyuláné tanító)
- Szabó Róbert – 5. a (Felkészítő: Patakyné Hegyi Erzsébet)
- Doffkay Borbála – 5. a (Felkészítő: Patakyné Hegyi Erzsébet)
- Kőmíves Kinga – 7. g (Felkészítő: Doffkayné Kalász Andrea)
Nagy öröm, hogy gyerekeink szeretnek énekelni, hiszen közülük kerülhetnek ki a következő generáció énekesei, zenészei.

(Rózsáné Kovács Anna, Kovácsné Lengyel Ilona)

Bottyán napi Szavalóverseny 2011.

"Párisba tegnap beszökött az Ősz…" címmel szavalóversenyt rendeztünk a Művelődési Házban, mely 2011. november 10-én délután került megrendezésre. Örömünkre annyi diák jelentkezett, hogy két zsűrit kellett szerveznünk.

I. zsűri tagjai:

Nemesi Magdolna logopédus tanítónő
Vácziné Horváth Anikó, a helyi könyvtár vezetője
Pápai Bettina, a Diáktanács vezető diákja
II. zsűri tagjai:
Csehóné Kiss Dalma magyar-történelem szakos tanár
Papp István Gergely magyar-olasz nyelv szakos tanár
Patakyné Hegyi Erzsébet magyar-ének szakos tanár
Színvonalas verseny volt, diákjaink jól felkészültek. Köszönet a tanároknak, szülőknek, felkészítőknek! Hiszem, hogy mindenki nyertese volt ennek az alkalomnak, bár helyezett kategóriánként csak három fő lehetett. Ezúton szeretnék mindenkit újra biztatni, hogy ne szegje kedvét, ha most nem tudott a dobogó fokára állni, hiszen verset mondani csodálatos dolog, és azt az érzést, amit versmondás közben átélhetünk, semmi nem pótolhatja.
Igaz, mindenkit nem tudtunk jutalmazni, de emléklapot az is kapott, aki nem ért el helyezést.

Helyezetteink:

I. kategória 1-3. osztály
Kötelező vers: Csoóri Sándor: Csodakutya

1. Szemes Csenge 2. b (Felkészítő: Varga Szilvia)
2. Megyeri Réka 2. a (Felkészítő: Schiszler Lajosné)
3. Péteri Gréta 3. a (Felkészítő: Kossa Istvánné)
Különdíjas: Fintor László 3.a (Felkészítő: Horváth Istvánné)
Legszebb nevezési lap: Lepsényi Barbara 3.b

II. kategória 4-6. osztály
Kötelező vers: Nagy László: Balatonparton
1. Géringer Szabolcs 4.b (Felkészítő: Rózsáné Kovács Anna)
2. Meilinger Norbert 4.b (Felkészítő: Rózsáné Kovács Anna)
3. Sajtos Boglárka 4.a (Felkészítő: Vinczéné Farkas Gyöngyi)
III. kategória 7-13. osztály
Kötelező vers: Ady Endre: Párisban járt az Ősz…
1. Sós Ágnes 13.g (Felkészítő: Papp István Gergely)
2. Doffkay Emese 13.g és Juhász Tibor 13.g (Felkészítő: Papp István Gergely)
Kedves Gyerekek!
Már most kezdjetek el készülni, hogy a következő tanévben egy beérett verssel tudjatok nevezni, hiszen újra lesz verseny, amire elvárunk minden versszerető diákot.

(Patakyné Hegyi Erzsébet, Rózsáné Kovács Anna)

2011.11.14.

Emlékezés Nagy Imrére

2011. október 24-én hétfőn emlékeztünk Nagy Imrére, az 1956-os forradalom mártírhalált halt miniszterelnökére. A 12.i/2. osztály tagjai verssel, prózával elevenítették fel Nagy Imre alakját a vendégház falán lévő emléktáblánál. A megemlékezés végén koszorút helyeztek el tiszteletük jeleként.

(Csehóné Kiss Dalma)

2011.10.19.

Papírgyűjtés az alsó tagozatban

Hagyományainkhoz híven az idén ősszel is papírgyűjtő versenyt hirdettünk.
Varga Szilvia tanító az elmúlt évekhez hasonlóan fáradhatatlanul szervezte ezt az óriási munkát. Okt. 4-én délután volt az átvétele az összegyűjtött papíroknak
A sárbogárdi átvevők már előző nap idehoztak egy hatalmas konténert, ami kevésnek bizonyult,a rengeteg papír nem fért bele. Ezért újabbak érkeztek és távoztak, immár dugig telerakva papírral. Az utolsót másnap délelőtt szállították el.
Szilvia legnagyobb segítsége a mérésnél , átvételnél Csóka Lászlóné volt. Ők ketten egész nap szinte megállás nélkül dolgoztak fáradhatatlanul.
Sokat segítettek a szülők is a gyerekeknek. A papírért kapott pénz az osztályoké lesz, amit általában kirándulásra szoktak felhasználni.
Ezúton is megköszönöm Varga Szilvia kolléganőmnek az áldozatos és kitartó munkáját. S,remélem tavasszal is számíthatunk a lelkes munkájára!
A gyűjtött papírmennyiség a mellékelt táblázaton olvasható osztályok szerint.

1. hely 5.a. (Ica néni) 1710Kg
2. hely 5.b. (Kamilla néni) 1615Kg
3. hely 3.a. (Borika-Márti néni) 1465Kg
4. hely 4.b. (Panni néni) 887Kg
5. hely 2.b. (Szilvi néni) 731Kg
6. hely 3.b. (Klári néni) 658Kg
7. hely 1.a. (Marika-Éva néni) 583Kg
8. hely 4.a. (Gyöngyi néni) 471Kg
9. hely 2.a. (Ági-Irénke néni) 377Kg
10. hely 1.b. (Ági néni) 271Kg
11. hely 6.b. (Pál Kálmán) 270Kg
12. hely 6.a. (Szabadi István) 65Kg

Összesen 10447kg-ot gyűjtöttünk.
Ne feledjétek, tavasszal ismét papírgyűjtés!!!

(Rózsáné Kovács Anna)

2011.10.17.

Kiállítás megnyitó

2011. október 5-én nyitottuk meg a Wosinsky Mór múzeum vándorkiállítását. A 12 tablóból és egy digitális képvetítőből álló kiállítás témája „Liszt Ferenc Szegzárdon”. Élményszerűen tárja elénk a zeneszerző magyarországi utazásait, barátságát Auguszt Antallal, és e kapcsolat hatását zeneszerzői munkásságára.
A megnyitó műsorát a Vak Bottyán ÁMK tanárai és tanulói szolgáltatták. Tóthné Unghy Ilona igazgatóasszony megnyitó beszéde után hallhattunk néhány gondolatot Liszt Ferenc életéről, munkásságáról és magyarságáról. Ezt követte az iskolai énekkar produkciója Patakyné Hegyi Erzsébet vezetésével, majd egy jelenet a zeneköltő életéből. A jelenetet Dolovainé Gyarmati Erzsébet tanította be, előadták Máté Anna, Kovács Viktor és Kovács Dominik. A műsor zárásaként a tanárokkal kiegészült gimnáziumi kórus énekében gyönyörködhettünk.

(Doffkayné Kalász Andrea)

2011.10.17.

Német cserekapcsolat

Németországi testvérvárosunkból érkerzett 5 fiatal töltött egy hetet október elején településünkön. Az idén is repülőgéppel érkeztek és a Vendégházban laktak. Sokszínű programot szerveztek számukra az iskola némettanárai Vinczellér Attila vezetésével. Jártak Rétimajorban, Székesfehérváron, Veszprémben, Cecén, Kisszékelyben, a simontornyai szőlőhegyen és természetesen megtekintették a simontornyai nevezetességeket is. Délutánonként iskolánk tanulói palacsintát sütöttek, lecsót főztek nekik, együtt sportoltak és így szórakozva tanulták és gyakorolták a német nyelvet. Nagyon jól érezték magukat és szeretettel várják iskolánk tanulóit májusban.

(Menyhártné Ildikó)

2011.10.14.

Emlékezés az ARADI hősökre az alsó tagozatban

Október 6-án a tornaterembe invitáltak bennünket a 3.a osztályos tanulók. Ezen a napon minden évben megemlékezünk a szabadságharc hőseiről. Bár a történelmi tények változatlanok a megemlékezések mégis mindig mások.
Most kolléganőnk, Kossa Istvánné ötletei és felfogása szerint élhettük át a szereplőkkel annak a szörnyű időszaknak az eseményeit.
Kis tanítványaink néma áhítattal hallgatták végig a műsort. Nem érthettek mindent—koruknál fogva--,de mindannyiunk szívét megérintette a remek kis előadók produkciója.
Ezt az is bizonyítja,hogy az előadás befejezése után 3-4 másodpercig néma csend volt és csak ezután verődtek össze a kis tenyerek.
A rendező tanító szép színpadképpel--- ebben tanítópárja, Salamonné Andráskó Borbála volt segítségére--- és remek zenei betétekkel tette még színvonalasabbá ezt a megemlékezést.
Ezúton is gratulálok neki és tanítványainak egyaránt.

(Rózsáné Kovács Anna)

2011.10.10.

Napközis élet az ötödikeseknél

A felső tagozat legifjabb tanulóiként közösségépítő és ismerkedős játékokkal indítottuk a tanévet.
Az első játékos illemtan foglalkozások keretében szabályokat alkottuk magunknak a helyes közlekedésről, az étkezési kultúráról, az illemtudó köszönésekről és a fiú – lány kapcsolatokból fakadó problémák kezeléséről.
Megtanultuk a helyes és eredményes tanulás folyamatát, a mindennapi tanulásban igyekszünk alkalmazni a tanulási technikákat.
Választottunk két gyermekvezetőt Ács Kinga és Fehér Nóra személyében. A tanulmányi felelősséggel járó tennivalókat Dobos Alexandra és Cseh Alexandra vállalták.
A mindennapi hangulatkeltésről Horváth István és Hargitai Ménrót vicc felelősök gondoskodnak.
Elindítottuk az „Igazságszék” játékot, amelybe ülve őszintén vallunk magunkról.
Havonta egy alkalommal látogatást teszünk az Iskolai Könyvtárban. Szeptemberben játékos módon ismerkedtünk a könyvekkel, októberben pedig a témánk Ludas Matyi története.
A házi viccmesélő verseny I. helyezettje Jádi Krisztofer lett.
A „Hibrid állat” rajzversenyt a 9.g osztály segítségével értékeltük. Olyan állatot kellett rajzolni, amely legalább 10 másik állat testrészeiből épül fel, és el is kellett nevezni ezeket az alkotásokat. I. helyezett Ács Kinga, II. Tauber Nikolett és a III. legjobb alkotónak Lak Szilvia bizonyult.
A mi csoportunk is kivette részét a kiskertek gazolásában. Új növényeket is ültettünk, sövényt telepítettünk. Tervezzük egy fűszernövény virágláda kialakítását is, a citromfüvet és zsályát már beültettük.
Csoportunk részt vett a Liszt Ferencz emlékkiállítás megnyitóján is.
Vásárolni tanultunk az üzletekben. Két alkalommal ellátogattunk A Vármúzeumba.
Október 14-én egy csapatjáték keretében hasznosíthatják az ötödikesek az eddig szerzett tudásukat. Egy 10 kérdésből álló feladatlapot húzhatnak a csapatok, amelyre választ kell keresniük a Várban, az ABC-ben, a Korall üzletben és a Pillich sétányon. A fényképek ezen, az „Ismerd meg!” játékon készültek.
A legfiatalabb felső tagozatosok nagyon sokféle szakkör tevékenységében vesznek részt: Természetjáró, Kézműves, Énekkar, Színjátszó, Kézilabda, Foci, Ugróköteles csoportokban ügyeskednek.
A fennmaradó kevés szabadidőben sincs idő az unatkozásra, hiszen minden héten tanulunk 1-2 játékot: kitalált történet, robotos, „Hogy tetszik…?”, kockapóker, ugróiskolák, malmozás….
És természetesen a legfontosabb dolgunk a tanulás. Szívesen segítünk egymásnak, kikérdezzük egymást, ötleteket adunk egymásnak és bátorítjuk azokat, akiknek a lendülete alábbhagy.
Amikor a gyerekekkel értékeltük az elmúlt 1 hónap teljesítményét, meglepődtek, és igen jólesően vették tudomásul, mennyi mindent tettünk az elmúlt időszakban.
Büszke vagyok erre a lelkes kis csapatra.

(Gölöncsér Lászlóné)

2011.10.10.

Petőfi szavalóverseny

Szeptember 28-án szerdán délelőtt huszadik alkalommal került megrendezésre Sárszentlőrincen a Petőfi Sándor Szavalóverseny. A simontornyai Vak Bottyán ÁMK-t három tanuló képviselte:
az alsósokat Péteri Gréta 3. osztályos tanuló, a felső tagozatot Varga Vivien a 8. g osztályból, a középiskolás korosztályt pedig Sós Ágnes a 13. g-ből. Dobogós helyet Péteri Gréta ért el Petőfi: Arany Lacinak és Jerzy Kern: A zsiráf a fényképésznél című versével. Megbízható, átéléssel bemutatott szavalatát a zsűri a harmadik helyre értékelte. Sós Ágnes különdíjat kapott.

(Papp István Gergely)

2011.09.27.

ECDL

A jelenleg 12.g osztályos tanulók emelt informatikai csoportja már 10. osztály végén megszerezte a 7 modulos ECDL bizonyítványt. Sajnos a bizonyítvány kiadása 1 évet késett, így csak most tudtuk elkészíteni a fotót róluk.
A Vak Bottyán ÁMK Gimnáziumában a tanulók emelt szinten tanulhatják az informatikát, mely keretein belül mód van az ECDL bizonyítvány megszerzésére. Ez a nemzetközileg is elismert számítógép-kezelői bizonyítvány mindenképpen tanúskodik a gyerekek tudásáról, későbbiekben is hasznát vehetik a továbbtanulásuk vagy a munkájuk során.
A fotón az első sorban balról: Hegedüs Eszter, Diel Ágnes, Papp Viktória, Borbás Angéla és Horváth Alexandra. Hátrébb: Császár Dávid, Néth Dávid, Szepesi Dávid, Gárdonyi Norbert, Dallos Dávid, Héring Richárd, Nagy Gábor, Molnár Mária és Csendes Martin. Nincs a képen: Danka Attila.

kép

(Horváthné Farkas Rita)

2011.09.27.

Zöld-Szem-Pont program

A Grund Klubhálózat által meghirdetett Zöld-Szem-Pont programon vettünk részt Tolnanémedin 2011.09.23-án. A program a fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampány részeként került lebonyolításra.
Iskolánk két 10 fős csapattal képviseltette magát.Nyolc állomáson bizonyíthattuk a felkészültségünket, melyek nagyon ötletesek, változatosak, és tanulságosak voltak. A szünetben uzsonnával láttak bennünket vendégül, majd kézművesfoglalkozásokkal,ugrálóvárral, trambulinozással tölthettük az időnket. Az eredményhirdetésen a csapat minden tagját értékes ajándékokkal, és személyre szóló oklevelekkel jutalmazták. Befejezésként a Kairó együttes csapott fergeteges hangulatot.

(Varga Szilvia)

2011.09.20.

Pályaválasztás

A Tamási Munkaügyi Központ munkatársa is segítségére van a 8. osztályos diákoknak az időszerű kérdés eldöntésében: Merre tovább?
Első alkalommal a végzősök érdeklődési körének felmérésére került sor egy osztályfőnöki órán. Ez egy kérdőív kitöltésével történt. Ennek kiértékelése után javaslatot fognak adni a szakmairányultságra. Tervezik, hogy ennek alapján szakmai bemutatókat szerveznek, ahol a gyerekek megismerkedhetnek egy-egy foglalkozási ág szépségével, nehézségeivel.

(Szabadiné Lukács Mária)

2011.09.12.

V. Országos Meseíró Fesztivál

Kovács Viktor és Kovács Dominik első helyezett lett az V. Országos Meseíró Fesztiválon
Ez évben immár ötödik alkalommal rendezték meg szeptember 10-én a Mesefesztivált a kőbányai Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Központban. Az országos meseíró- és illusztráló versenyre 4 korcsoportban lehetett nevezni 1-1 mesével. Már a nyár elején közzétették a Művelődési Központ honlapján, hogy a Kovács ikrek egy korábban készült meséjét, az Aranyszív anyó és a beszélő virág címűt beválogatták egy készülő mesekönyvbe, így az azóta nyomtatásban is megjelent. A 2011. szeptember 10-i budapesti eredményhirdetésen kiderült, hogy a 13-17 éves korcsoportban a szakmai zsűri az ő meséjüket ítélte a legjobbnak, így az első helyezéssel járó gyönyörű oklevelekkel és gazdag ajándékcsomaggal térhettek haza.

kép

(évkönyv)

2011.09.05.

2011-es „Balatoni Nyár”

Legnagyobb örömünkre, az idei tanévben is volt alkalmunk, júliusban a Balaton mellett táborozni. A tavalyi évhez képest, az időjárás is kegyes volt hozzánk, így a strandon a fürdőzés mellett, sokat labdáztunk, röplabdáztunk és fejeltünk. Ha nem sütött a nap, akkor ügyességi játékokkal, sminkversennyel múlattuk az időt, illetve a szomszéd táborral az örökrangadónkat, fociban lejátszottuk. Nagyon sokat asztaliteniszeztünk és forgóztunk. A pecás fiúk megritkították a Sóstó halállományát, melyet a az utolsó esti tábortűznél, nyárson ropogósra sütve elfogyasztottak. Esténként sétáltunk, fagyiztunk és zenét hallgattunk. Pénteken ragyogó napsütésben sétahajóztunk Siófokon, utána megcsodáltuk a szépülő balatoni fővárost. A huszonegy gyermek és a két kísérő tanár, vidáman, napbarnítottan és egészségesen érkezett haza, tele élményekkel. Úgy váltunk el, hogy jövőre ismét együtt töltünk egy kellemes hetet ugyanitt.
Kísérő tanárok: Weiszné Nemesi Magdolna és Enesei József

(Enesei József)

2011.09.02.

Köszönjük, SIÓ!

A Vak Bottyán ÁMK a „Köszönjük, SIÓ!” Iskolatáska Program pályázatán immáron 3. éve vesz részt. A 2011-12-es tanévben 6 kisdiáknak nyert iskolatáskát, melyet a tanévnyitón vehettek át. Név szerint:Baranyai Marianna 3.a, Fung Dominika 4.b, Papp Viktória 4.a, Sajtos Boglárka 4.a, Sztojka Tamás 3.a és Sztolyka Edina 4.b osztályos tanulók. A táskákban található volt: 2 db Prémium 100%-os Narancs- és Őszibaracklé, 4 db SIÓ Vita Tigris Gyümölcspüré, 1db füzettartó, 1db mágneses notesz, füzetcímkék és egy órarend nyomtatvány. A pályázat a rajzversenyében 82 alsó tagozatos és 4 felső tagozatos tanuló támogatóként vett részt, melynek eredményeként vehették át a tanszereket az említett tanulók. (Akik rajzot küldtek be, nem nyerhetnek iskolatáskát.) 2011. július 1-jétől indult az online szavazás a http://www.koszonjuksio.hu/galeria2011.php linken, ahol a 2011. évi pályázati munkákra szeptember végéig lehet még szavazni. A rajzversenyen egyéni közönségdíjakat (1-3. helyezett), a SIÓ egyéni díjat, valamint a SIÓ iskoláknak járó díját, a SIÓBULI-t nyerhetik meg a gyerekek. Aki csak teheti, regisztráljon és szavazzon a tehetséges gyerekek alkotásaira! Várjuk a simontornyai közönség lelkes támogatását! Eredményhirdetés október 5-én várható.

(Gyurkóné Tóth Irén)

2011.09.02.

Tied a terep! Lányok és fiúk vetélkedése a napköziben.

Az első tanítási nap izgalmait levezettük a napköziben egy játékos vetélkedővel, amelynek remélhetőleg az év folyamán lesz folytatása.
A napközis nevelők, Márti néni és a gyerekek képviselői által alkotott zsűri előtt közösségi játékokban, szerencse feladatokban és érdekes kérdések megfejtésében mérték össze talpraesettségüket és ügyességüket a lányok és fiúk csapatai.
A játék során a lányok csapata a 8. osztályos Vanessza vezetésével fokozatosan bátorodva vált ügyesebbé az A- B válaszos kérdések megoldásában.
A fiúk csapata a 8-os Matyi vezetésével többször nyert a szerencse feladatokban.

A végeredmény azonban, hogy a játékot megnyerték a LÁNYOK!

Gratulálok mindkét csapatnak, ügyesek voltatok.

(Gölöncsér Lászlóné)